Idézetek a társadalomról
Na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen ki legeljen penne ágyon rozmaringos mellfilét ki pecázza kukából a halolajos kiflijét kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje.
Voltak sikeres társadalmak. Az adott időpontban mindig azt gondolták, hogy most sikerült: remek vezető, remek szervezés. Aztán eltelt száz év és nincsenek sehol.
A különböző népek együttélése nem csak a perifériák, a születőben lévő demokráciák, a mindenféle szabadságot nélkülöző vagy éppenséggel önkényesen megvont határok között létező államok problémája. Ez európai probléma is. Gondoljunk csak a Balkánra.
A globalizáció csatornáin keresztül az egyik fél élete, kultúrája, ízlése érintkezik a másikéval. A hagyományok és az ízek összevegyülnek a globális világban. Az utazások révén az emberek eljutnak egymás országaiba. A migráció mély kötődéseket alakít ki. Az emberek és gondolataik, szokásaik mobilitása immár nem ismer határokat. Úgy tűnik, együtt élni elkerülhetetlen sorsszerűség. De nem mindig megnyugtató.
Bánjanak úgy a menekültekkel, mint ahogy elvárnák, hogy velük bánjanak, ha menekültek lennének.
Annyi az egész, hogy hallgasd el, amit tudsz, és beszélj arról, amit nem tudsz; hogy értsd, amit nem értesz, és ne halld, amit értesz; bírj mindig többet, mint amennyi erődből telik; tudd, hogy a nagy titok abban áll, hogy nincs titok; zárkózz be nagy komolyan és hegyezd a tollad, add üres fejjel a mélyet; jól-rosszul játszd meg a személyiséget; küldj szét kémeket, és jutalmazz árulókat; törj fel pecsétet, sikkassz el levelet; silány eszközeidet szentesítse céljaid nagyszerűsége: ez a politika, akasszanak fel, ha nem így van! (...) Politika, intrika, egykutya: édestestvérek, csinálja, aki akarja.
Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais
Azt mondják, hogy az embernek ráguglizni a saját nevére olyan, mintha belépne egy olyan szobába, ami teli van emberekkel, akik csupa rosszat beszélnek róla. Tehát ilyenkor a mazochizmus keveredik az egomániával. Általában azért keresel rá magadra, hogy szépeket olvass saját magadról, de csupa szörnyűséggel találkozol. És ez akkor is így van, ha húsz kommentből tizenkilencben agyondicsérnek, ám ez az egy rossz is teljesen tönkre tudja tenni a napod.
Egy új technológiát eleinte mindenki használ, mert divatos, de később csak azok maradnak, akiket igazán érdekel a dolog, és tényleg van érzékük hozzá. Mindig van egy időszak, amikor egy újdonságra mindenki rákattan.
Az államcsínyek és a puccsok olyanok, mint a zsenge céklaleves. A legjobb hidegen tálalva.
Mai társadalmunk egyik legtragikusabb, legrombolóbb rákfenéje a korrupció és az azt egyre gyakrabban arrogáns "félrenéző" cinizmusával legitimáló hivatalosság. (...) Lehet távolról utálkozni, de még jobb lenne, és ez a személyes dolgunk, és utódaink iránti felelősségünk, hogy ezek ellen is minden lehetséges módon, íratlan etikai és írott jogi szabályzással fellépjünk.
Egy olyan világban élünk, ahol azok az emberek érvényesülnek, akik nem törődnek senki mással önmagukon kívül.
Már mást értünk erkölcs alatt, mint kétezer évvel ezelőtt. Az Ótestamentumban még többnejűségről írnak. Meg azt is mondja a Biblia (...): "Jósnőt ne hagyj életben!" Ezeket nem tartjuk be. Az az érzésem, a melegség napjainkban az újabb "veszélyes" pont, mert a társadalom is mintha a hordó csapját nyitogatná. Nagyon sokan félnek, hogy a hordó felrobban, és mindent elönt a gáz, vagy minden elsötétül. És ebbéli félelmükben a vallást hozzák elő, ami nem helyes, mert a vallás nem erre való. Az egyház nem azonos a Jóistennel.
A világközösségnek - föltéve, hogy volna ilyen - meglenne a hatalma hozzá, rendelkeznék azokkal a tudományos-műszaki képességekkel és gazdasági potenciállal, hogy a Földet a természet lehetséges legnagyobb védelme mellett paradicsommá varázsolja. Hogy ez nem következik be, az azon múlik, hogy nem létezik ilyen világközösség, illetve hogy az emberiség e cselekvésnek nem alanya. Az emberi cselekmények esetében a cselekvő elsősorban az egyén, a család, a társadalmi csoport, a törzs és talán még a nemzet. Azt még ki kell alakítani, hogy a cselekvésnek nemzetek fölötti, illetve nemzetközi szinten legyen alanya, ugyanis az emberiségnek globális problémái megoldásához erre volna szüksége.
Olyasmi, hogy világközösség, csak az álmodozók és idealisták fejében, valamint szívében létezik. Ez máris elárulja, hogy a környezeti problémák természettudományos-műszaki dimenziói ellenére is elsősorban szociális problémával állunk szemben. És ezzel a problémával szociális, társadalmi és politikai területen, végső során tehát a kultúra területén kell megküzdenünk, hogy gazdaságilag és műszakilag is megoldjuk.
A hirtelen növekvő népesség az emberiség létét fenyegeti. A túlnépesedés olyan fényűzés, amelyet az ember nem engedhet meg magának.
Facebook
Pinterest