Andrzej Sapkowski

Szerelem és vér. Mindkettő hatalmas erővel bír. A mágusok és a tudósok hosszú ideje törik rajta a fejüket, de semmire se jutottak, azt az egyet kivéve... (...) Igaz szerelemnek lennie kell.

Nem szeretném bánni a határozatlanságot és a habozást. Hogyha már bánnom kell valamit, akkor az legyen a tett és a cselekvés.

Változik a világ, a nap is lemegy, meg a vodka is elfogy.

Nem léteznek biztonságos játszmák. Csak olyan játszmák vannak, amelyek megérik a fáradságot, és amelyek nem.

Mit lehet mondani, cudar egy világ vesz minket körül (...). De ez még nem ok arra, hogy mi mind cudarok legyünk. Jónak kell lenni.

A szerelem nem csak azt jelenti: elvenni, képesnek kell lenni arra is, hogy lemondj dolgokról, hogy feláldozz valamit.

Akármerre nézünk, szürkeség és jelentéktelenség vesz körbe. Még az is, ami szépen indul, hamar unalomba fullad, ebbe az emberi rítusba, ebbe az unalmas ritmusba, amit életnek neveznek.

A tapasztalat azt mutatja, a legrejtélyesebb problémákra a legegyszerűbb a megoldás.

A bölcsességnek része többek között az a képesség is, hogy elengedjük a fülünk mellett az ostoba vagy őszintétlen tanácsot.

Erre vágysz, erről álmodozol! Hogy felszabadulj, hogy szabadon lehess az, aki csak lenni akarsz, és nem az, akinek lenned kell.

Kitaláció, értelmetlen mesebeszéd, mint az összes legenda, amiben egy jótét lélek vagy boszorkány teljesíti a kívánságodat. Az ilyen meséket olyan szegény szerencsétlenek találják ki, akik még csak nem is álmodhatnak arról, hogy saját erejükből elégítsék ki számtalan vágyukat és kérésüket. (...) Én ha megkívánok valamit, nem álmodozok, hanem cselekszem.

Valami, ami alól vannak kivételek, nem lehet szabály.

Semmi sem lehet rosszabb az érdeklődés hiányánál.

Valahogy leküzdöttem magamban a másság gőgjét és büszkeségét, mert megértettem, hogy a gőg és a büszkeség, hiába jelent oltalmat azoknak, akik mások, gyászos oltalom.