Márai Sándor

Ne a tárgyhoz maradj hűséges; inkább s kérlelhetetlenebbül önmagadhoz.

Már elég az is, ha ellenállsz. A világ olyan, amilyen; de áldásod ne adjad hozzá. Ez az ellenállás lehet termékeny és nemes. Mindenesetre szükséges ahhoz, hogy nyomod maradjon a világban.

Milyen különbül, mennyivel forróbban és bensőségesebben vagyunk azonosak bűneinkkel, fogyatékosságainkkal, mint erényeinkkel és képességeinkkel! Mennyivel inkább jellemez engem az, ami gyöngeség bennem, amire vágyom és tudom, hogy árt nekem, amit szeretnék, s amihez nem vagyok elég erős, bölcs és fegyelmezett, mint az, hogy néha és nagyjából mégis összeszedem magam, elkövetek valamit egészségemért is, mellékesen teljesítem kötelességeim.

Soha nem szabad visszamenni ahhoz, akitől egyszer véglegesen elment az ember. Ez életszabály. Nagyon kevés életszabály van. Ez az egyik.

Csak az ember tud segíteni a másik emberen. Csak egy ember tud erőt adni a másiknak, ha bajban van.

Az élet méreg, ha nem hiszünk benne. Az élet méreg, mikor már csak eszköz arra, hogy a hiúság, a becsvágy, az irigység beteljenek vele.

Ne féljen boldognak lenni. (...) Talán ez az emberiség nagy nyavalyája: nem a fájdalom, hanem a félelem, amely megakadályozza, hogy boldog legyen.

A cselekvés legyőzi az élet és a mindenség alján lappangó tunyaságot.

Az ember mindig szenved (...), ha meg akar menteni valakit és tudja, hogy tehetetlen.

Majdnem minden közhely lesz, amit a szívünk erejével kell megismerni s aztán szavakkal elmondani.

Ha a (...) valóság hálás és szerény megismerésének állapota nem hasonlít a boldogságra, akkor nem is szeretném megismerni ezt a lelkiállapotot.

Nincs elviselhetetlen fájdalom. Tud borzalmas lenni, de soha nem elviselhetetlen. Mikor valóban az, már nem érezzük.

Mindennek sora és rendje van. Mire az ember belesüpped egy helyzetbe, sok idő telik el és megszokjuk a változást.

Nincs reménytelenebb út, mint amely a tökéletességhez vezet; minden lépés új, beláthatatlan messzeségekre nyílik: s az ember elszörnyed e távlatok láttán és tudja, hogy nem szabad meghátrálni, sem megpihenni, mert lezuhan.

Mit tehet az ember, mikor élete kettéválik, mintha valamilyen földcsuszamlás közepette megnyílnék a föld, s kettészakítana egy békés családi házat? (...) Nem tehet semmit.