Márai Sándor

Kis és nagy bonyodalmak csőstül sűrűsödnek életünkben; semmi nem kap alakot, mindenben ellenállás van, különös, rendszeres akadályok torlaszodnak mindenben, mindenben... Ezt a hét próbát, ami a valóságban hétszer hét, ki kell bírni; és nem hinni abban, hogy "aztán jobb lesz"; talán semmi nem lesz jobb. De a változás biztos, ez a törvény.

Soha nem "udvaroltam" senkinek. Nem is tudom, hogyan kell - vagy magától beszél egy találkozás, rögtön az első pillanatban, vagy hiábavaló minden beszéd.

Nem történt semmi jó. Igaz, nem történt semmi rossz... s már ez is nagy ajándék. Talán a semmi a legjobb az életben. S az a belső fény, amely áttör néha a helyzeteken, az emberen, az életen.

Ahogy a személyiség az egyén külzete, modora, (...) öntudata mögött, mélyen rejtőzik, úgy a nép is titkaiban él.

A Semmivel sakkozom, ő a partnerem, a Semmi hajol a tábla másik oldalán a figurák fölé. Nem tudom, lehet-e az ember erősebb, ravaszabb, kitanultabb ellenfél, mint a Semmi?

A szívósság talán a tehetség egy neme. Nem megalkudni, veszély, nyomorúság, betegség, sikertelenség közepette sem; minden nap mindent elölről kezdeni, egy buldog makacs erőszakosságával, céltudatosan, engesztelhetetlen következetességgel.

A világhoz nem lehet ugyanarról és ugyanolyan hangon beszélni, mint az otthonhoz.

Nem elég tisztán látni, cselekedni is kell. S a cselekvés néha nem az, ami hasznos, vagy célszerű, hanem, ami feladat.

A széria egy (...) sorscsapás-sorozat: emberi és természeti törvény. Nem szabad felhorkanni, ha valamelyik ütés jobban fáj, mint az előzőek.

Van valami őrült, tébolyodottan felfokozott az életben, valami, amit az Értelem nem tud megközelíteni.

Csak a mámor a végtelen, amikor a kéj (...) feloldja a lélekben az egyéniség, a személyiség rögeszméjét. Minden más véges.

Az emberek nemcsak gonoszak és kegyetlenek, hanem rendetlenek is, hanyagok, közömbösek. S ez csaknem több baj okozója, mint a gonoszság és kegyetlenség.

Az embereken nem lehet "segíteni". De el lehet viselni őket. Ehhez sok tapasztalás kell. És emberfeletti türelem. És humor.

Minden, ami az otthoni rádióból, levelekből, újságokból eljut hozzám, (...) elindít bennem egy érzésfolyamatot, amelyet nagyon nehéz meghatározni. Nem harag ez, nem is ellenérzés; több is, más is. Valamilyen megrettent befele-fordulás a válasz, amellyel e hírekre a lelkiismeretem felel -, a tehetetlenség süket és hűdött üressége.

Az emberben van valami megmásíthatatlan, amit (...) a milieu és az idő sem tudnak átalakítani. Az idea az, ami benne él, amitől ember és személyiség, ami nem változik.