Márai Sándor

Az ember erősebb, mint a sors, s mindent ki lehet bírni, ha jó a lelkiismeretünk.

A természet csodáján túl van még valami, ami többlet. Az ember adott a természethez még valamit; csak ő, az ember, megtetézte az Alkotást alkotással, melyek gyűjtőneve a művészet. A tenger, a völgy, az erdő, a folyó, a síkság, minden föltétlen. De Bach egy fugája, Rilke egy verse, Cranach, vagy Goya egy képe, Palladio egy épülete, Goethe egy gondolata, Phidias vagy Rodin egy szobra az ajándék, melyet az ember, csak ő, egyedül az összes élőlények között, tulajdon akaratából hozzáadott a világ csodálatos művéhez. S csak ez számít az ember számára: a művészet. Minden más csak létezés, anyag és erő kölcsönhatásának ütemes vegyülete.

Régen - az ifjúság, a férfikor idejében - az utazás izgalmas pillanata a megérkezés volt: közelebb jutni az ismeretlenhez, a meglepőhöz, a kalandhoz, a változathoz. Öregkorban az utazás nagy pillanata a take off, az indulás: kilépni egyetlen lendülettel az öregség rutinjából, ez az "élmény". A megérkezés közömbös, hiszen mindenütt ugyanaz vár.

Az irodalom előre érzi az emberi természetben erjedő indulatokat és változásokat.

A barométer nem tehet a viharról, melyet órákkal előre jelez.

Az öregkor legnagyobb, egyetlen, tiszta ajándéka a nyár.

Ha egy fogamzt megakadályoznak, talán egy zsenivel kevesebb lesz. Az ellenérv ez lehetne: még mindig jobb, ha egy zsenivel kevesebb lesz, mint ha minden évben hetvenmillió emberrel több lesz, akik között ritka a zseni, de sok a hülye.

A keresztény tanítás perverz fenyegetése az "örök élet". Szörnyű lehet.

Jobb", "Bal" csak ott van, ahol "Közép" van. Az Univerzumban nincs jobb és bal, mert nincs közép: minden pont egyszerre központ és a végtelenbe vegyülő periférikus egység.

Az Emberiség elment a Holdra, felhasította az atomot, évtizedekkel meghosszabbította az emberi életet, szimfóniákat, remekművű könyveket írt, képeket és szobrokat alkotott, és közben olyan dedóba illő hülye gyerek maradt, mint volt öt- vagy tízmillió év előtt.

A hazafiak riszálják magukat, énekelnek, szavalnak, esküdöznek. De csak egyfajta igazi hazafiság van: ha valaki ott, ahol éppen van, teljes hűséggel és feltétlen erőkifejtéssel helytáll a munkájában. Ennek visszaható ereje van a hazára. Minden más csak vásári mutogatás és tányérozás.

Az "írás" nagyon ritkán más, mint hiú önmutogatás, kínálkozó magakelletés. Néha több és más, de ez nagyon ritkán esik meg.

Az emigráció kategóriái: aki a hazájából emigrál idegenbe. Aki a hazájában marad, és ott emigrál, belső idegességben rejtőzik. Aki az emigrációban emigrál az emigrációból, a magányba.

Az ember, ha akarja, csakugyan többet bír, mint a test, ha nem fűti az akarat.