Márai Sándor

Mit remélnek még az emberek a vallástól? Már tapogatják, hogy a kozmosz állandósult. Időtlen cselekmény. Az ismeretlen semmiből jövünk, akcidentálisan, az ismeretlen semmiben tűnünk el, akcidentálisan. Ami a létezés és a nemlétezés pillanata között "idő", annyiban tudatos csak hogy feltételezünk egy Kozmoszt, amely nemcsak vak és süket cselekmény, hanem tudatos folyamat, és ennek a tudatnak a mi tudatunk része. De ez is csak remény. Nem biztos, hogy az Univerzumnak van "tudata".

Nem a halál. Mindig a szenvedés az, amire nincs válasz. Ostoba és fölösleges.

A halált - mint  a világegyetemet - nem lehet értelemmel megközelíteni. Nincs értelme. "Csak van", mint a föltétlen tények, értelem nélkül.

Nem igaz, hogy vénkorban az ember "többet tud". Csak másképpen emlékezik.

A halál a föltétlen bizonyosság. Addig a félelmes, göröngyös buktatóút, az élet. És közben néha a megnyugvás, hogy mindebben rend van.

A "hitek", melyekbe az evolúció során az emberi fajzat menekült, a mágikus, groteszkszerű torz kísérletek, aztán a vallások dogmatikus tételei, az emberszabású istenképzetek, ez mind inkább hitegetés volt, mint hit. Az ember csak az értelemben tud kielégülni, illúziókban csak elkábulni tud.

Az emigráns, mint az űrhajós, megtudja, hogy nincs fix pont, ahol megkapaszkodjon. Egyformán otthon van az otthonosságban és az otthontalanságban.

Evolúció. Hol, mikor, miben volt a küszöb-pillanat, amikor az állati létformából egy élőlény átlépett az emberi létformába? Nincs válasz.

Vannak okos emberek, akik tehetségtelenek. És vannak tehetséges emberek, akik nem okosok. És aztán végtelen tömegben vannak, akik nem okosok, nem is tehetségesek. Végül mindig ezek győznek.

Az emberi fajta, mióta történelemnek nevezett életidejét valamennyire ismerni lehet, mindig, minden vallási és szekuláris civilizációban bestiális és aljas volt. De a korszerű közlési eszközök, a média jóvoltából most azonmód tudunk erről az aljasságról és bestialitásról, ami minden pillanatban történik valahol a világban.

A pontosság nemcsak a királyok udvariassága, hanem minden felelős, rangját ismerő ember kötelessége.

Az életbe nem lehet időnként kirándulni -, minden és mindenki egész embert kér, az élet is, a munka is.

Horthy, mindent összevetve, teljesen műveletlen ember volt, - amit sliff-nek neveznek, az megvolt benne, de máskülönben semmi. Gyilkosok és kalandorok vették körül (Héjjas, Gömbös), ő maga karrieréhes, kalandor dzsentri volt.

Könnyebb szegénynek lenni, ha az ember nincsen egyedül.

Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?