Még az az ember is talál valami menedékre, aki élete szerencséjének romjain botorkál.

A szerencsétlenségnek feneketlen kincsesbányája van.

A nyomorgók nem beszélhetnek az ő nagy áldozataikról azoknak az asszonyoknak, akik fényűző, elegáns világban élnek. Ezek a nők olyan prizmán keresztül nézdegélik a világot, mely aranyosra fest embereket és dolgokat egyaránt. (...) Gyönyörökbe merülve, közönyösek a szerencsétlenséggel szemben. A fillér szemükben sohasem jelent milliót, de a milliót viszont könnyen fillérszámba veszik.

A természet, mely született vakokat teremt, olyan nőket is teremthet, akik süketek, vakok és némák a szerelemben.

Nincsen az emberi nyelvben, nincsen a gondolatnak semminemű kiformálásában az a kifejező erő, akár színek, akár márvány, akár szavak vagy hangok útján is keres megnyilvánulást, mely lelkünk elé tükrözhetné az érzés teljességét, erejét, igazságát és közvetlenségét!

Az asszonyfélének mindenáron izgalom kell.

Gondolataink szerves, magukban teljes lények, amelyek láthatatlan világban élnek és sorsunkra befolyással vannak.

Az emberi akarat a gőzhöz hasonló materiális erő, és (...) az erkölcsi világban mi sem állhat ellent e hatalomnak, mihelyt az ember megtanul vele élni, koncentrálni tudja, s áramszerű anyagát a lelkekre irányítani képes. (...) Ennek birtokában az ember tetszése szerint módosíthat minden emberi dolgot, még a természet abszolút törvényeit sem kivéve.

Kedvünk töltésére könnyen gurul a tallér, csak akkor verjük a fogunkhoz, mikor valami hasznos vagy szükséges beszerzésről van szó. A táncosnő ölébe gondtalanul szórjuk az aranyat, de húzzuk-halasztjuk a fizetést, mikor a munkás tart elibénk számlát, melynek kifizetését éhező család várja. Hány ember visel százfrankos kabátot és hord gyémántos gombot a botján, aki huszonöt souból megebédel! Mintha sohasem vásárolhatnánk meg eléggé drágán a hiúság élveit!

Éppen ez apró események a rabok igaz vigasztalói, melyek az élet áradatába merültek figyelmét elkerülik.

A tanulás maga olyannyira jó, hogy szinte bűn volna tőle még más jutalmat is kívánni, mint amit gyermekeinek édes, gyönyörűséges táplálásával ad.

A zseniális ember szót sem ejt lángeszéről, a furfangos kikürtöli és szükségszerűen célt is ér vele.

A szegény, büszke művészlélek, megáldva a teremtés hatalmával, nem viseli-e az egoizmus könnyen sebző fegyverét? A gondolatok hatalmas áradata kavarog körülötte, mely magába nyel mindent, még a kedvesét is, kinek vele kellene úsznia. Ugyan melyik bókoláshoz szokott nő hinne ilyen ember szerelmében? Melyik futna utána? Az ilyen férfi nem ér rá mindazt a sok évődő majomkodást elkövetni, ami olyan kedves az asszonyoknak és amivel az agyafúrtabb s felületesebben érző ember győzelmet arat. Munkára amúgy is kevés idejét hogyan vesztegetné el azzal, hogy önmagát kicsinyítse, cicomásan udvarolva?

A papok, a bírák és a nők sohasem vetkőznek ki egészen a ruháikból.

Szabadon hagyhatjuk faképnél a nőt, ki eladta magát nekünk, de nem a leányt, ki behódolt, mert annak fogalma sincsen, mekkora áldozatot hozott.