Honoré de Balzac

Csak a filozófus meg a költő tudja igazán, milyen mély értelmű a szerelemnek ez a már közhellyé vált meghatározása: önzés kettesben. Önmagunkat szeretjük a másikban.

A nyelv, a legnagyszerűbb mondatok sora sem lehet oly változatos, oly ékesen szóló, mint a tekintetek beszélgetése és a mosolyok harmóniája.

Aki nem becsüli magát, nem tud egyedül élni.

Mindig önmagunkból indulunk ki, és úgy közeledünk az emberek felé, nem pedig az emberekből kiindulva tartunk önmagunk felé.

A birodalmak karddal kezdődnek és tintatartóval végződnek.

A hitnek, miként a hatalomnak, mindig felülről, akár az égi, akár a társadalmi magasságokból kell alászállnia; márpedig manapság a felsőbb osztályokban kevesebb a hit, mint a népben, melynek Isten megígérte, hogy a türelmesen elviselt szenvedéseiért egy napon bejut a mennyek országába.

A halál senkinél se bérel állandó lakást (...), nincs rá ideje.

Egy jó cselekedet érdemét elűzi a belőle származó legkisebb haszon is.

Valójában nem elég, ha valaki becsületes ember, szükséges, hogy annak is látsszék.

A rossz vagy a jó elkövetése között nincs más különbség, mint a lelkiismeret nyugalma vagy háborgása.

A közmondás nem oktalanul fűzi egybe a három fekete ruhát: a papét, a törvény emberéét és az orvosét: az első a lélek sebét gyógyítja, a második az erszényét, a harmadik a testét. Ők képviselik a Társadalom létezésének három fő megnyilvánulási formáját: a lelkiismeretet, a birtoklást, az egészséget.

A rossz megegyezés is többet ér a jó pörnél.

A gyémánt nem ismeri tulajdon értékét.

Az irigység éppen annyi nyelvet old meg, ahányat a csodálat megdermeszt.

Családi körben az emberek mindig megalkusznak a szerencsétlenséggel: megszokják, s a reménység elviselhetővé teszi a kegyetlenséget.