Honoré de Balzac

Az ökör dolga, hogy türelmesen vonja az igát, a madáré, hogy gondtalanul éljen.

Félreismert ember éppen azzal áll bosszút alantas helyzetéért, hogy szelleme nagyon is magasra szárnyal.

Amikor szeretnek minket a nők, mindent megbocsátanak nekünk, még vétkeinket is; amikor nem szeretnek minket, semmit sem bocsátanak meg nekünk, még erényeinket sem.

Ez az élet, ilyen a valóságban. Nem szebb, mint a konyha, ugyanolyan büdös, és aki főzni akar benne, bizony bepiszkítja a kezét, az a fontos, hogy utána meg tudjon mosakodni: ez korunk erkölcse.

A forrás elragadóbb volna hát a folyónál, a vágy elbűvölőbb volna a gyönyörnél, s amit remélünk, vonzóbb mindannál, amit birtokolunk?

De hiszen Párizs valóságos óceán. Beledobhatod a mérőónt, mélységét soha nem ismered meg. Keresztül-kasul járod, hogy leírd; de akármennyi gondot fordítsz is a bejárására, leírására, akármily számosak és buzgók is e tenger kutatói, mindig akad még ott szűz terület, ismeretlen barlang, egy-egy virág, igazgyöngy, szörnyeteg vagy más meglepő lelet, ami elkerülte az irodalmi búvárok figyelmét.

A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bőbeszédű. A rossz hajlam, a csalódás, a bosszú a legjobb rendőrkém.

Ha a jótett talán nem is árt a jótevőnek, de azt, akit lekötelezett, mindig tönkreteszi.