Cassandra Clare

Kurázsi kell hozzá, hogy valaki (...), ne zárja be a szívét meg az elméjét az új dolgok és az új emberek előtt. Merthogy ami új, az szinte mindig ideiglenes.

Mindenkinek úgy kéne meghalnia, hogy valaki öleli.

Az emlékeink szilánkjai tesznek ki bennünket. Ott vagyunk azoknak a reményeiben és félelmeiben, akik szeretnek bennünket. Amíg él a szeretet és az emlékezet, nincsen valódi veszteség.

A jóság nem egyenlő a nemességgel, és semmi sem kegyetlenebb, mint az erény.

Amíg létezik a világon kávé, semmi sem lehet annyira szörnyű.

Talán van Isten, (...) talán nincs, de nem hiszem, hogy ez a fontos. Mindenképpen egyedül vagyunk.

A világ egyik nagy, igazi csodája vagy, mint a tűz, a vadvirágok vagy a tenger végtelensége. Különleges vagy a világban, és különleges vagy az én szívemben is. Soha nem lesz olyan pillanat, amikor nem foglak szeretni.

Minden szívnek saját dallama van.

Annyi minden van, ami rosszabb a halálnál. (...) Ha nem szeretik az embert, vagy ő maga képtelen szeretni. Az rosszabb.

Nem veszíthetünk el valamit, ami soha nem volt a miénk.

Az ember úgy is szembenézhet a véggel, hogy nem adja be a derekát a halálnak.

Különös dolog a szerelem. Megváltoztatja az embert.

Vannak dolgok, amiket semmilyen varázslat nem pusztíthat el, mert önmagukban is varázslatosak.

Az élet tele van kockázatokkal. A halál sokkal egyszerűbb.