Cassandra Clare

Tudni jobb, mint nem tudni. Mindig.

A gyengeség és a romlottság nem a világban van. (...) Az emberekben van. És mindig bennük lesz. A világnak egyszerűen jó emberekre van szüksége, hogy meglegyen az egyensúly.

Könnyű féltékenynek lenni valamire, amiben nem lehet részünk.

Mindig úgy volt, hogy akartam egy lányt, aztán megismertem, és akkor már nem akartam többé, de veled csak egyre erősebb és erősebb lett az érzés.

Attól, hogy egy elektromos angolnát gumikacsának nevezel, még elektromos angolna marad, igaz? És isten óvja meg azt a szerencsétlent, aki úgy dönt, hogy megfürdik azzal a gumikacsával.

Sajnos soha senkit nem gyűlölünk annyira, mint azt, akit valaha szerettünk.

Nem tetszel nekem. (...) Tudom, hogy mindenki más odavan érted, de én nem. Talán azért, mert olyan keményen hajtasz rá, hogy az emberek szeressenek.

Meg kellett próbálnom. És megpróbáltam. (...) De istenemre mondom, nem akarok senki mást, csak téged. Nem is akarok mást akarni, csak téged.

A megbánás olyan fölösleges érzelem, nem gondolod?

A szerelem hazug emberré tesz minket.

Látom, ahogy ránézel. (...) És nem kaphatod meg. Talán csak annyi az egész, hogy eddig sosem tudtad meg, milyen akarni valamit, ami nem lehet a tiéd.

Ahogy idősebb eszel, Simon, majd rájössz, hogy ha az emberek valamilyen kellemetlen dolgot mondanak magukról, az többnyire igaz.

Az emberek azt hiszik el, amit el akarnak hinni.