Berkesi András

- Mondd, fogunk mi még találkozni egymással? - Ki lát a jövőbe? (...) Mivel csak a hegyek nem találkoznak egymással, minden reményünk megvan rá, hogy mi még találkozhatunk.

Ahhoz ugyanis, hogy saját magunk alakítsuk, formáljuk boldogságunkat, bizonyos élettapasztalatra, emberismeretre, ítélőképességre van szükségünk. Egy fiatal, tapasztalatlan lányt könnyű becsapni, könnyű zsákmánya lehet a kalandoroknak... És a valódi boldogság helyett a boldogság illúzióját kapja.

Kémek léteznek. (...) Persze nem olyan zseniálisak, mint James Bond. (...) Az az igazság, hogy mindenhol élnek olyan emberek is, akik hazájukért a legnehezebb feladatok elvégzésére is vállalkoznak.

Árendás doktor tréfásan mondta ugyan, de komolyan gondolta, hogy a betegek jelentős hányada hipochonder. Az ilyeneknek nincs társaságuk, nincs barátjuk, nem tudják kibeszélni magukat, így önmagukkal foglalkoznak, és mindenük fájni kezd.

Szeretném tudni, hogy miért csak a Földön alakult ki az élet és a fejlett civilizáció? Szeretném megismerni az ösztönök törvényeit, azt a sok titkot, ami a természetben van, hogyan alakul ki az állatvilágban a jóság és a gonoszság. Nem arra gondolok, hogy az erősebb felfalja a gyengébbet, hanem arra, amikor a gyengébb rafinált gonosz ötlettel elpusztítja a nála látszólag erősebb ellenfelét, s azzal azt bizonyítja, hogy a gyenge is lehet erős.

A honvágy nagyon összetett érzés. Az én honvágyam nemcsak emlékekhez kötődő nosztalgia, van abban más is, például azért szeretnék visszatérni egyszer Magyarországra, hogy elmondhassam azoknak, akik minden törekvésemet elgáncsolták: nézzétek, mégiscsak orvos lettem és amióta az vagyok, több száz ember életét mentettem meg.

A szülőhazától távol élők első generációja még vívódik, még magyarul álmodik. Ezt nem kell letagadni és nem kell szépíteni.

Az emberölésre vagy más köztörvényes bűncselekményre a pszichológusok többféle magyarázatot is találhatnak, de a hazaárulásra, a kémkedésre nincs magyarázat. Ez a bűncselekmények között a legaljasabb, mert a kém a hazáját árulja el, a honfitársait, a dolgozó embereket, az ártatlan gyerekeket.

A férj hűtlenségét a férfiak társadalmi rangra emelték, a nő hűtlensége megbocsáthatatlan. Elméletet is gyártottunk erre. Azt mondjuk, megbocsáthatatlan a házaséletben a nő hűtlensége, mert ti minden szerelemben ott hagytok a lelketekből egy darabkát.

Nem tudom, érezted-e már a becsapottság, a kiszolgáltatottság érzését. Olyasmire gondolok, amikor rádöbbensz arra, hogy az lopott meg, akiben nagyon bíztál, akihez mindig tisztességes, őszinte voltál, akinek minden szavát, minden cselekedetét aranyfedezetként fogadtad el. Ezt éreztem én akkor. Azt, hogy becsapott. Mindig őszinte voltam hozzá, nem titkoltam el előtte érzelmeimet, lelkem legtitkosabb rezdülését is elmondtam neki, és megnyugvással fogadtam bölcs ítéletét, mert hittem, hogy igazat mond. Akkor azon tűnődtem, hogy ismeretségünk óta mikor és mit hazudott nekem. Ennek ellenére szerettem volna hinni benne, szerettem volna, hogy megérzéseim ne igazolódjanak.

A gyűlölet sohasem önmagáért van, nem öncélú, a gyűlölet termőföld, sok minden megterem azon, bosszúállás, hazugság, képmutatás, kegyetlenség, durvaság.

Az ember a múltját mindig is mindenhova magával cipeli. A múlt nem olyan ám, mint a turistazsák, amit ledobhatok, ha rám nehezedik. Ledobhatjuk a hátunkról, de a múltunkkal együtt belőlünk is ott marad egy darab.

El kell felejtenünk mindent, ami volt. Új életet kezdünk, mindannyian üres, tiszta lappal indulunk. Most minden azon múlik, hogy mit írunk a tiszta lapokra.

Engem szegény anyám arra tanított, hogy az idős kor, az ősz haj önmagában még nem tiszteletre méltó. Csak az emberi magatartás az.

Mindenkinek emberi joga, hogy az életét úgy rontsa el, ahogyan tudja. Nekem ez sikerült. Senki más nem hozhatja rendbe, csakis én.