Berkesi András

A hazugság mindig visszaüt. Váratlanul és mindig akkor, amikor nem számítunk rá. A hazugság függetlenné válik tőlünk, önálló életet él, és úrrá lesz rajtunk. Testünkön, lelkünkön. Félünk és hazudunk. De hogy hazugságaink miatt mások elrohadnak, az már minket nem érdekel. Csak nekünk ne történjék bajunk. Csak mi éljünk nyugodtan.

Az idő megszűri az ember érzéseit.

Nincs végzet. És nincs sorsszerűség. Törvények és véletlenek vannak. És akarat...

Az őszinteség (...) a legnehezebb. Hiszen az ember önmagával szemben sem őszinte. Még önmagának sem meri sokszor bevallani a tévedését. Minduntalan mentséget keres és talál rá. Hát még kiállni a tömeg elé...

Az ember nem szívesen találkozik azzal, aki akarata ellenére múltjának olyan emlékeire figyelmezteti, melyeket szeretne örökre elfelejteni.

Azelőtt azt hittem, hogy csak nő képes lemondóan, szinte alázattal szeretni, mert ez a tulajdonság törvényszerűen a nő lényéhez tartozik - nem, be kellett ismernem tévedésem.

A hazugság elpusztítja az embert, megöli a boldogságot. A hazugság ingovány, nem lehet rá építeni.

Szigorú törvény, aki az első vonalban harcol, az sebeket ejt másokon, és sebeket kap. Másoktól, önmagától. Embernek lenni azt jelenti, hogy vállaljuk önmagunkat. Múltunkat, hibáinkat, bűneinket.

Ha szeretsz, ha igazán szeretsz, ha azt akarod, hogy várjak rád, hogy ne utáljalak meg, nem hagyhatsz a bizonytalanságban. Ha várnom kell egy börtönbe zárt emberre, tudni akarom, hogy miért kell várnom. Nem neked, nekem kell eldöntenem, hogy az maradtál-e, akit szeretek, vagy más lettél. Az ítélkezés joga az enyém.

Most már tudom, ki merem jelenteni, ha az embernek határozott célja van, képes mindenre, fantaszta lesz, sok olyan dologról le tud mondani, aminek azelőtt fontos és nagy jelentőséget tulajdonított.

Minden vallást az ismeretlentől, a megmagyarázhatatlantól való félelem szült.

Lám, tulajdonképpen milyen jók az emberek. A bajban összetartanak, ha jól megy nekik, marják egymást.

A bátorság (...) ott kezdődik, hogy szembe merünk-e nézni önmagunkkal. Tévedéseinkkel. Vétkeinkkel.

A kirakatban ott kínálták magukat olvasásra Tolsztoj, Heinrich Böll, Hemingway, Németh László, Illyés, Veres Péter... Én meg arra gondoltam, mi a fenének törték magukat ezek a koponyák, miért írtak és kiknek? Bölcs tanácsokat, okos érveket hagytak ránk, tanulságos emberi sorsokat meséltek el. És mi haszna? Mennyivel lettünk jobbak, tisztességesebbek?

A halott ember már nem vádol, nem védekezik, a halott ki van szolgáltatva a túlélőknek, azt mondanak rá, amit akarnak.