Ady Endre
Minden, minden ideálunk Másutt megunt ócskaság már, Harcba szállunk S már tudjuk, hogy kár a harcért.
Vágy, élet és sugár a lelkünk. És utunk mégis koldus-út, Jogunk van minden fényességhez, Amit az élet adni tud.
De drága vagy s tán nekem drága S tán nekem csak: Nézz olykor a világra, Hiszen olyan nézők a szemeid Néha S hiszen olyan ismerős tarjak Ezek, amiket most mutatok. De ha akarod, ezerszer Mondom ki még S hallgass még ezeregyedikszer: Akarlak.
Be jó dacolni, Be jó a cifra bánat, Be jó bolondulni utánad.
Folyót a tengerbe, Buzát a malomba, Életet Halálba S téged a karomba.
Ha senki sem marad Becsületesnek, hűnek, jónak, Vígyázz, mert akkor is Nagy barátaid fognak, óvnak.
De ki kérdez, választ várjon, Ha nem is kell már a válasz. Választ várok S ez a várás úgy elfáraszt.
Mert gyáva volt és szolga volt S életét élni sohse merte, A Sors, a sorsa, Hajh, be megverte, be megverte.
Már nem tudjuk, mit veszítettünk, Nem gyilkol új vesztések gondja, Dermedett álom minden tettünk S minden álmunk egy dermedett tett: S vagyunk ördögnél esettebbek.
S megint élek, kiáltok másért: Ember az embertelenségben.
S én alamizsnás nem leszek, Én sohse leszek második, Bús második, Mert a jóság-szándék vezet.
Tűz nélkül is majd tüzelek, Engem nem olt ki semmi, semmi. Gyertek hozzám, tanuljatok Dideregni.
Facebook
Pinterest