Idézetek a vigaszról
Akárkik vagyunk itt, valahol máshol lehetünk hercegnők. Vagy írók. Vagy tudósok. Vagy elnökök. Vagy bármik, amiről mások itt azt mondják, sosem lehetünk.
A mélypontokat, csak hogy tudd, mindig fellendülés követi, ez törvényszerű, ahogy a hegy tetejéről a lejtmenet, mert ha valamit nem lehet fokozni egyik irányba, az elindul a másikba.
A sokat szenvedett szív számára olyan az öröm, mint a naptól szikkadt talajnak a harmat: szív és föld mohón issza be a jótékony cseppeket, de külsejük nem árul el semmit.
Könyv vigasztal bajban, ha beteg vagy gyógyít, jót tesz azzal, ki kínlódik.
Miért vagy olyan bánatos, Hol minden szív örűl? Szemed mutatja, ne tagadd, Itt sírtál egyedűl. (...) Hívnak vidám barátaid, Mindannyi úgy szeret. Ha veszteséged még oly nagy, Köztünk felejtheted.
Ne félj, ne félj! Én itt vagyok veled. Imádkoznak az angyalok neked, Nem érhet baj, csukd be kis szemed, Aludj, aludj! Álmodjál szépeket.
Nem úgy tűnik néha, mintha az egész rohadt világ hegynek föl volna? (...) Na mindegy. Legalább tudjuk, hogy a visszaút könnyű lesz.
Napokon át rosszkedvű volt, szinte életunt. De időnként egy-egy percre visszanyerte egyensúlyát; néha egy-egy percre átjárta szívét annak a tudatnak a boldogító melegsége, hogy ezekben az években nem csak élt, hanem alkotott is valamit.
Ez is csak egy nap, nem a világ vége, a kedvedet ne törje meg! Lenyeled keresztbe, éjféltől meg új nap indul, ennyi lesz.
A holtakat nem lehet feltámasztani, de legalább igazságot lehet szolgáltatni nekik. Igazságot, ami az ő számukra már semmit sem jelent, de új célként állhat a gyötrődő élő előtt.
A hullámok látványa időnként többet segít az embernek, mint a legjobb pszichiáter.
Rajzoltam neked királylányt is, aki szép és aranyos és nem gonosz. Ő nem fog bántani téged, és soha nem nevet ki. Labdázhattok is, mert pöttyös labdát is rajzoltam. Soha többé nem leszel egyedül. (...) Ha sokat játszol vele, olyan lesz, mintha igazi volna.
A zene, ha elrepít innen, az nekem a minden.
Ha valaki elmegy, csak az emlékek maradnak utána, amit mások életében hagyott.
A bánat és szomorúság pillanataiban majd ölellek, ringatlak, átveszem, magamra veszem fájdalmad. Ha sírsz, én is sírok, ha fáj valamid, nekem is fájni fog. Együtt majd megpróbáljuk visszatartani a könnyáradatot, a kétségbeesést, és így együtt járjuk végig az élet rögös útját.
Facebook
Pinterest