Idézetek a veszteségről
Amit nem kaphatunk meg, azt örökké szeretjük.
A dolgok, amiket elveszítünk, visszatalálnak hozzánk, ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Van, mikor tisztább eltörni egy tányért, mint elmosogatni.
Senki nem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokolhat senkit.
A fájdalom, a veszteségünk fájdalma emlékeztessen mindnyájunkat, hogy bár távol élünk egymástól, és más-más nyelvet beszélünk, a szívünk együtt dobog.
Ami fontos, úgy ér véget, hogy észre sem veszem.
Ami megtörtént, örökre összetört.
Azért adtalak oda, hogy megtarthassalak.
Ez volt az a pont, mikor elért a világ végére - és lépett még egyet.
Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy hébe-hóba veszteség is éri az embert. Talán így van rendjén, hiszen senki se ülhet meg azon, amije van. Az ember mindig kezdjen újat. Amíg azt teszi, még várhat magától valamit.
Valami ismét kevesebb valami megint nehezebb valami csendben elparázslott valaki rabolja a lángot.
Ahogy az erős fény árt a látásnak és az erős hang a hallásnak, éppígy az erős sérülések elveszik a lélek erejét.
Suhant, mint falevél a szélben. Utánanyúltam. Avarszőnyeg lett belőle.
Az ember néha lemond a szeretett nőről, hogy magányosan induljon a vérgőzös csatamezőkre.
Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.
Facebook
Pinterest