Idézetek a veszteségről
A templomban látni lehet egy verset, melynek Veszteség a címe, és egy kőbe van vésve. Három szóból áll, de a költő összekarcolta az egészet. A Veszteséget nem lehet elolvasni, csak érezni.
Jobbat keresve gyakran jót veszítünk.
A háború kárral jár.
A nyertes tudja, mi lesz a következő lépése, ha veszít, ám nem beszél erről; a vesztesnek fogalma sincs, mit tesz majd, ha veszít, de sokat fecseg arról, mi lesz majd, ha nyer.
Szellemétől megfosztva az ember hulladék.
Beszélt a le nem szedett gyümölcsről, amelyet az ember hagy megrohadni a földön. A boldogság nektárjáról, amelyet - hanyagságból vagy megszokásból, bizonyosságból vagy dölyfből - soha nem ízlelünk meg.
Számítgatás, érvek és ellenérvek méricskélése közben elmúlik az élet, anélkül hogy bármi is történne.
Minden vagyonodat elvesztetted. A virágok is elvesztették színpompás ékszereiket, csak puszta gyökerük maradt meg a föld alatt. Azért ne hidd, hogy most már többé sohasem fognak virágozni.
Mi rosszabb? Elveszíteni valamit, vagy meg sem kapni?
Keserű a veszteség akkor is, ha a múlt maga a beteljesülés, de ha a romba dőlt törekvések és veszekedések halmaza, meg nem értés és folytonos visszautasítása mindennek, ami túlmegy a felületi érintkezésen, akkor a veszteséget a hiábavalóság borzalmas érzése keseríti meg.
Egy karnyújtásnyira volt tőlem a tökéletes szerelem lehetősége, és én elpasszoltam. ELPASSZOLTAM! Annak köszönhetően, hogy bár nyitva volt a szemem, mégsem láttam. Mégsem láttam a világon semmit.
Vicces, hogy amikor az ember egy városban lakik, mindig azt gondolja, hogy ráér még megismerni - és addig halogatja az ismerkedést, míg a végén egyáltalán nem ismeri meg.
Gyűjtenek, sokkal többet, mint amennyire szükségük van, mind csak gyűjtenek, gyűjtenek, s már nem is tudják, hogy miért. Mint az emberek, éppen. (...) Én ha valamit dolgozom, azért csinálom, hogy éljek. De ezek azért élnek, hogy örökösen dolgozhassanak valamit, aminek már nincsen is értelme. És a végén nem is élnek, csak dolgoznak, dolgoznak. Amíg meghalnak, addig. Mint az emberek, akik a falvakban élnek, meg a városokban, és egész életükben csak dolgoznak, hordják össze maguk köré a sok mindent, és nincs is idejük ahhoz, hogy örvendeni tudjanak az életnek.
Hány boldog pillanatot veszít el az ember, miközben a veszteségeire gondol csupán?
Ha egyvalamit megtanult ebből az egészből, az az volt, hogy milyen könnyű elveszíteni valamit, amiről azt hitte, hogy örökké az övé lesz.
Facebook
Pinterest