Idézetek a vallásról
Nincs vallásom, vagyok, ami vagyok. Rastafari vagyok... és ez nem vallás, ez élet.
Az emberek azért hisznek a mennyországban, mert nem szeretnek arra gondolni, hogy meghalnak, mert folyton akarnak élni, és mert nem szeretnek arra gondolni, hogy mások beköltöznek a házukba, és a szemétre dobják a holmijukat.
A gyermekek vallását a szülők hite határozza meg, a szülőkét a nagyszülőké, és így tovább. Ismeretelméleti szempontból az a tény, hogy azt az elképzelést tartjuk helyesnek, amit a körülöttünk élők is annak tartanak, egy óriási paradoxon, amit azonban az érintettek nem vesznek észre.
A "hitek", melyekbe az evolúció során az emberi fajzat menekült, a mágikus, groteszkszerű torz kísérletek, aztán a vallások dogmatikus tételei, az emberszabású istenképzetek, ez mind inkább hitegetés volt, mint hit. Az ember csak az értelemben tud kielégülni, illúziókban csak elkábulni tud.
A vallás nem csak szeretetről szól. Az emberek lusták, sokszor csak enyhe kényszernek engedelmeskednek, vagy ha fenyegetik őket. Ezért aztán vallásaink szépen fel vannak szerelve ártó démonokkal, ördögökkel, sőt magával a Sátánnal is, amelyek ezeket a feladatokat megoldják. A dolgok a természetben is általában az ellentéteikkel együtt fordulnak elő. A jóval párosul a rossz, a széppel a rút. Istennek is kell legyen valamiféle ellentéte.
Aki mindent Isten nagyobb dicsőségére tesz, annak minden imádság.
A vallás (...) egy természetes képződmény, a Homo sapiens igénye, hogy a kérdőjeleit felkiáltójelekké kalapálja, mert akkor nem fog többé félni, sőt, örökké fog élni.
Talán nem látod életed kirakójának minden egyes darabját, talán nem látsz minden lépést, amit a nagy sakkjátékos lép, de ne feledd, hogy Ő teljes mértékben uralkodik a sakktábla felett. Egyes bábukat kiütnek vagy ellépnek velük, hogy helyet csináljanak az újaknak. Máskor azért történnek meg dolgok, mert a világ, amiben élünk, olyan, amilyen. De végül minden jóra fordul. Szép ígéret, nem igaz? Jó tudni, hogy mindennek oka van, ugye?
Sokszor emberileg lehetetlen megbocsátanunk annak, aki megbántott minket. Ehhez kell Isten segítsége.
Isten egész életünkben próbál magához vonni bennünket. Már ha engedjük. Néhányan azonban olyan makacs természettel rendelkezünk, hogy hosszú időbe telik, mire rádöbbenünk, hogyan munkálkodik az ő akarata az életünkben.
Ha a bérmálást olykor a "keresztény nagykorúság szentségének" nevezik is, a hitbeli felnőttséget nem szabad azonosítani a természetes felnőttkorral. Szent Tamás emlékeztet erre: "A testi életkor nem mérvadó a lélek számára... "
A természeti életben első helyen vagyon a születés, azután következik az erősödés: ugy a lelki életben első helyen áll a keresztség, másodikon a bérmálás.
Sajnos nem vagyok hívő! (...) A vallás nagyon szép dolog, de kultúrafüggő emberi létesítmény.
Bárkiből lehet próféta. Csak annyit kell mondania, hogy minden, amit mond, Istentől ered. Vagy az istenektől. Vagy valami mindenható szellemtől. Nevezd, ahogy akarod. Az már korántsem olyan lényeges, hogy a kimondott dolgok valósággá válnak-e.
Allah néha üzen nekünk. Néha a homokba íródik, és gyorsan kell kibetűzni. Néha a madarak röptében nyilvánul meg, vagy a bárány vérének fröccsenésében, és okosnak kell lenned, hogy megértsd.
Facebook
Pinterest