Jeff VanderMeer

A bizalom megkövetel bizonyos árulásokat.

Az ember a tőle telhető módon vigyáz magára - amennyire tudja, védi magát, és ehhez joga van.

Az ember csak véges szenvedést képes elviselni, mielőtt úgy kezdené érezni, hogy a túlélésért vívott küzdelem túl nagy erőfeszítés.

Valamikor régen minden más volt. Régen az embereknek volt otthonuk, voltak szüleik, és mindenki iskolába járt. Városokban bővelkedtek az országok, és az országoknak volt vezetőjük. Az emberek kalandból vagy pihenésképpen utaztak, nem a túlélés miatt. De mire én felnőttem, a nagyvilág beteg viccé vált. Elképesztő, milyen gyorsan szabadeséssé tud válni egy megcsúszás, a szabadesés pedig pokollá, ahol úgy éltünk, mint a szellemek egy kísértetvilágban.

Az elmék megvédik magukat, erődöket építenek maguk köré, és ezek a falak kelepcévé válhatnak.

Amikor nem muszáj szaladni, de az embernek lehetősége van csak úgy szaladni, akkor az egész egyfajta bizarr luxussá válik.

Mindennek van valamilyen rendeltetése. És minden embernek van valami célja, vagy talál magának valami célt. - Vagy okot.

Én nem megyek szembe a tényekkel. Legfeljebb megkerülöm őket.

A vallás nem csak szeretetről szól. Az emberek lusták, sokszor csak enyhe kényszernek engedelmeskednek, vagy ha fenyegetik őket. Ezért aztán vallásaink szépen fel vannak szerelve ártó démonokkal, ördögökkel, sőt magával a Sátánnal is, amelyek ezeket a feladatokat megoldják. A dolgok a természetben is általában az ellentéteikkel együtt fordulnak elő. A jóval párosul a rossz, a széppel a rút. Istennek is kell legyen valamiféle ellentéte.

Vajon a jövő élősködik a múlton, vagy a múlt a jövőn?

Mindig van választásunk, még ha csak az emlékezetkiesés vagy a halál is az.

Aki nem tud a saját tetteivel együtt élni, az mások tetteivel sem fog tudni.

Vannak pillanatok, amikor olyan epikus eseményeket lát az ember, hogy el sem tudja helyezni őket az univerzumban vagy a napok megszokott menetében. És még rosszabb, amikor újra és újra előfordulnak ilyen események, egyre nagyobb léptékben, és nem tudjuk őket hova tenni. Ez zavaró, mert ahányszor alkalmazkodna az ember, megint történik valami, és ha ez így folytatódik, akkor lesz valami köznapian grandiózus abban a skálában, amelyen bizonyos események az elítélendőn vagy megítélendőn kívül esnek, az elszörnyedésen vagy a csodálaton, vagy akár a történelmen.

Az igaz valóság olyasmi, amit pillanatról pillanatra hozunk létre minden egyes nap, mert a valóságok életünk minden egyes másodpercében a mi döntéseinkből születnek.

Mi mindannyian csak emberek akarunk lenni, és egyikünk sem tudja, hogy mit jelent ez igazából.