Idézetek a szomorú szerelemről
Én reszketek egyedül elkárhozni, Magammal vinném beteg lelkedet... De végzetünkkel mindhiába küzdünk: Nekünk együtt még halni sem lehet!...
Ha elhagysz, mint az ég alján a nap, mit is tehetnék, hogy ne szánjanak ki fogná föl szivével énekem, ha te sem érzed, hogy ki vagy nekem.
Ha szerelmi bánatom van, csak összehúzom magam és várok, biztos vagyok benne, hogy az, akiért meg akarok halni, holnapra senki és semmi lesz előttem; hogy az, akiért annyit szenvedtem, egy pillantást sem ér meg nekem: iszonyú szeretni, és szégyenletes nem szeretni már.
Miért nem tudom utálni? A logika totál azt diktálja, hogy utálnom kell. Erőltetném, de úgyis hiába. A logika csődje ez az állapot. Fertőzés. Szepszis. Fáj az egész egyéniségem, de ez a fájás is egészen abszurd, mert párhuzamosan valósággal jó, hogy így fájok.
A szerelem először gyönyört ad, de végül csak fájdalmat a szívnek.
Ahány kagyló van a tengerparton, annyi a szerelemben a fájdalom.
Azt mondod: "Szerelmes vagyok és sokat szenvedek..." Te áldott vagy. Valójában azok a szerencsétlen emberek, akik sosem voltak szerelmesek, és sosem szenvedtek. Ők egyáltalán nem is éltek. Szerelmesnek lenni és szenvedni tőle: ez a helyes út. Így ugyanis keresztülmész a tűzön, ami megtisztít, ami új szemeket ad neked, és éberebbé tesz. Ez az a kihívás, amit el kell fogadni. Aki nem fogadja el ezt a kihívást, az gerinc nélküli marad.
A tündérmesék, a szerelmes regények és a szappanoperák mind hazudnak. A szerelem nem győz le mindent.
Mi mindig mindenről elkésünk, Késő az álmunk, a sikerünk, Révünk, nyugalmunk, ölelésünk, Mi mindig mindenről elkésünk.
Szerelmeim meghalnak, mielőtt megszületnének.
Egy napon felébredtem... és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden.
A szerelem az a valami, ami először szárnyakat ad, hogy azután annál jobban megkötözhesse ezeket a szárnyakat.
Ma éjjel a semmi sem olyan, mint amikor olyan, amilyen. Sétál a Hold a háztetőn, zsinóron húzza maga után a szívem.
Kemény élete van annak, aki hozzá nem illő asszonyba botlik.
Képzelt képzeleteddel képzelem, - mint valaha - hogy együtt vagy velem; de szörnyeteg játék ez, kedvesem: vacog a "Van-Nincs", hisz gúny, jéghideg-zord, tűz a "Ha lenne", lángpallosu mennybolt a "Lehetett volna", s pokol a "Megvolt!"
Facebook
Pinterest