Idézetek a szomorú szerelemről
Vannak szerelmek, melyeket csak a bosszú táplál. Vannak szerelmek, melyeket csak a távolság éltet. És vannak szerelmek, melyeket csak a könnyek erősíthetnek. Ne bánd, Ezel! Ne fájjon! Ezt így kell elfogadni. Vannak szerelmek, amelyek nem teljesülhetnek be. A miénk egy ilyen szerelem volt.
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film
Egyikük bambuszkerítéses magános otthonában kuksolt, s keserűségét a szélbe zokogta. A másik begóniás udvarán üldögélt, s fájdalmát a holdra sóhajtotta fel. S noha testileg távol, szívükben egymással voltak.
- Én nem próbálok elfutni a múltam elől, Mark, és nem is tudom megosztani a jövőmet egy olyan emberrel, aki viszont menekül a sajátja elől - tekintetét a földre szegezte, és elfordult tőlem. - Most mennem kell. Visszafutott a házhoz. Én pedig csak álltam, földbe gyökerezett lábbal, döbbenten, értetlenül, és figyeltem, ahogy eltűnik a szemem elől a szívemmel együtt.
Találkoztam vele, és ez teszi a mostani életemet olyan különössé. Belészerettem, amikor együtt voltunk, és még jobban megszerettem a külön töltött évek alatt. Történetünk három fő korszakra tagolható: volt eleje, közepe és vége. És bár így van ez minden történettel, számomra még mindig felfoghatatlan, hogy a miénk miért nem tartott örökké.
Annyi szomorúság, tanácstalanság, igen, kétségbeesés volt arcában, hogy meg kellett állnom, vissza kellett néznem. Néztem, és azt hittem, megszakad a szívem. Talán soha nem szerettem úgy, mint ebben a pillanatban.
Olyan a mi kapcsolatunk, mint a karácsony reggel, amikor gyerekek voltunk: ott az a szép fa és egy csomó ajándék alatta, de mihelyt a közelébe mész, bombák kezdenek potyogni az égből.
A szerelem tudniillik nem múlik el, hiába is bástyázzuk körül érvekkel és népes családokkal az ellenkező állítást.
Te vagy a napfény sebzett szívemen, viharban állva lettem nincstelen, a felhőkkel indultam, ahogy más átutazó. Az érzés itt él még, de szólni képtelen a büszkeségem, ha visszaenged, többé nincs mit féltenem.
Édes szavak. Csalóka enyhet adó balzsam. Segítség, szerelem, összetartozás, visszatérés - szavak, édes szavak. Egy-egy szó, semmi több. Milyen sok szó van arra, ami pedig olyan egyszerű: két test vad, félelmetes erejű varázsa! A fantáziának, a hazugságnak, az érzéseknek és az öncsalásnak micsoda szivárványa ível fölötte! Lám, ő is itt áll a búcsú éjszakáján, nyugodtan, a sötétségben, hagyja, hadd hulljon az édes szavak permetező esője, pedig valójában minden szó ugyanazt jelenti: búcsú, búcsú, búcsú. Ha már beszélni kell róla, akkor úgyis vége.
Sírjatok, szeretők: sír a Szerelem! S tudjátok, miért? Mert hallgatnia kell, hogy mindenünnen lányok jaja kel s csurran szemükből fényes gyötrelem.
A szeretők hallgatva álltak, A tóban elrejtették szivüket S megbeszélvén a hullámokat, Széjjelváltak.
És én úgy őrzöm e mosolygást, Miként a napsugárt a tenger, Elrejtve mélyen, szomorúan És - végtelen nagy szerelemmel.
Mit ér a csók, ha nincs virága? Az ölelés, ha csupa rémület? Benned szárad el szívem ága, Késemből kihull minden gyűlölet.
- Hagyd a francba. - De szeretem. - Hát szeresd. - De hiányzik. - Hát hadd hiányozzon. Valahányszor eszedbe jut, küldj felé némi szeretetet és fényt, aztán ejtsd a témát.
Reménytelen szerelembe kevesebben rokkannak meg, mint sikeresbe.
Facebook
Pinterest