Idézetek a szomorú szerelemről
A szürkeségben társam, Hamupipőkém lett. Sorsunk rémeivel Némán viaskodott, Erőn felül - Halkan beszélt, Mosolygott, mint az angyalok, - És szenvedett belül. A gondok tengerével Csak a türelme nőtt - S én mégis csak kerestem, Nyugtalanul kerestem Magamat s Őt.
Szerettem. Milyen szerelem volt. Sem illata, sem fénye nem volt. Kínzó, hideg érzés, névtelen epedés, napsugár-szatírok kegyetlen játéka.
Hiába, ifjuember Nem a szívvel szeret, hanem a szemmel. Ó, Jézus, Mária! Rózád miatt Hány könny locsolta bús orcáidat.
Akkor ismerjük fel a nagy szerelmet, amikor rádöbbenünk, hogy az egyetlen ember a világon, aki vigaszt nyújthatna, épp az a személy, aki a fájdalmat okozta.
Ha már egy leány nem megy férjhez, időnként jól jön neki egy kis boldogtalan szerelem. Lehet rajta merengeni, s a barátnői is tisztelettel néznek rá.
Lehet, hogy a párok a hatalomért küzdenek egész életükön át. A férfi is a maga módján, a nő is a maga módján, de mindketten küzdenek. Az egész folyamatos piszkálódás és harc. A férfi azt hiszi, bizonyos tekintetben irányítja a nőt, a nő pedig azt hiszi, bizonyos tekintetben irányítja a férfit. Csakhogy az irányításnak nincs köze a szerelemhez.
Nem üldögélhetsz tétlenül, nem helyezheted mások életét a sajátod elé, és nem gondolhatod, hogy ez a szerelem. Ez egyszerűen nem megy. Cselekedned kell.
Szeretlek. Tudom, érzem én: Te nem lehetsz soha enyém - Enyém csak az álom, a dal - Szeretlek, te élő ravatal! Virágtalan nyaram virágát Föléd szórom - és körül szállják Fejed a szomorú, árva dalok... Szép temetés lesz, s én is meghalok.
Életemben először éreztem magam egésznek, elevennek és szabadnak. Te voltál a lelkem hiányzó darabja, a levegő a tüdőmben, a vér az ereimben. Azt hiszem, ha van reinkarnáció, mi egy pár voltunk minden előző életünkben. Csak rövid ideje találkoztunk, de úgy érzem, hogy örökké ismertelek. Szeretném, ha tudnád, hogy a halálomban is emlékezni fogok rád. Mindig szeretni foglak.
Az égen szálló felhőket nézem, s te jársz eszembe, Visszaszáll minden megtépett emlék bús képzetembe, Megrezdűl a lomb... s a bánat árja felzajdúl bennem, S ez únt világon egymagán búsong rombadőlt lelkem... Eljött a tavasz, de nélküled ó nincs öröm benne.
Az élet legszebb cselekedete a szerelem. Jutalmazást érdemel és nem halált. Tehát: ne öld meg.
Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen! Oly könnyű volt veled, s velem nehéz. Múltunk lakik ma minden létigében. Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.
Gyöngék, gyávák, bolondok mindaketten, nem bíztam benned eléggé, s te bennem; a legnagyobb jó voltál életemben és most mégis a kevésért siratlak: minden kincs a kezdete volt csak annak, mit bűneim benned eltékozoltak.
A boldogtalan szerelem mindig sejt valamilyen megoldást, még ha csak álombeli megoldást is.
Mit használna nékem, ha ama csillagok közül kívánnám is meg valamelyiket? Se én nem repülhetek fel hozzája, se ő nem szállhat alá énhozzám! Jaj azoknak, akik az ezüsthold után sóhajtoznak!
Facebook
Pinterest