Idézetek a szakításról
Az elárvult szeretőt Megtalálhatja egy új szerelem, Ám a nyakat, mely egyszer eltörött, Már nem rakhatják össze, sosem.
Vallásom volt a szerelem - És te angyal fölöttem, Nekem a világ sem elég; Én a boldogságnak nevét Csak nevedhez kötöttem. És most minden, minden oda! Élsz és mégis halva vagy, Élek én is, de nem élek: Csak ugy hány engem az élet, Miként forgácsot a hab.
Kevés rosszabb dolog van annál, mint szánalmat látni egy korábbi szerető tekintetében.
Ha a szerelem szenvedély volt, a gyűlölet megszállottság lesz. Vágy, szükség, hogy az egykor szeretett lényt gyengének, megalázottnak, szánalmasnak lássuk. A méltóság már rég tovaszáll, most az undor közeleg. A gyűlölet nemcsak az egykor szeretett lénynek szól, magunknak is; hogy tudtunk egy ilyet valaha is szeretni?
Nem vagy már jó, nem vagy már szép. Égjen lassan, vagy szakadjon szét.
Nem vagyok fájó elveszett, nem vagyok idomult időtlen időt múlt, nem kell a reggelid, veled nem kell a jövő, elég a közös múlt!
Itt maradtam utánad a saját fejemben. A nyelvemet már felmostam többször, a fülemből kisöpörtem a hangodat, a szememről lemostam a mozdulataidat, de most az orromban állok egy porolóval, és kergetem a szagodat, mert száll mindenfelé, és tüsszentenem kéne, de nem fogok. Nem fogok végezni időre.
Akkor hagylak el, mikor senki nem izgul, mikor minden csendes, én akkor hagylak el. Mikor minden nyílik, tavaszra minden ember, mikor mindenki boldog, én akkor hagylak el.
Mit tegyek még, hogy kitaláld? Itt van a vége, már ne tovább! Hogyan mondjam el? Ez egy kín nekem. A szíved végtelen sivatag. Tőled a könnyem is elapad! Jobb, ha elmegyek! Így most ég veled!
Ma vele jön a csend, Valami depi end. És én tudom, mit akar, Ma megint lelép, sebaj...
Vannak olyan okok és elvek, amelyek ma roppant fontosnak látszanak, míg holnap már nem is emlékszel rájuk. Szenvedsz, ha nem találod a párodat, de akkor szenvedsz majd igazán, ha megtaláltad ugyan, épp csak valami ostobaság miatt ellökted magadtól.
Pontosan olyan vagy, mint álmomban, csak eltakar a ruhád, és nem szeretsz többé, nem hullik többé, ahogy régen, percre perc, mint a porcukor, én mégis érzem az időn a karamellillatot.
Ha találkoznánk, olyan lennél, mint egy hirtelen megtalált régi kulcscsomó. Szomorúan nézi az ember, mert használhatatlan, a helyiségek, egész ház, ami ő volt, már rég nincs sehol. Vajon én milyen tárgy lennék neked?
Tudjátok-e, milyen furcsa ez? Én sötétségben élek. Van valaki, aki elment, és magával vitte a napfényt.
Semmi sem vonja el jobban egy szenvedő lélek figyelmét, mint egy új - vagy akár újrahasznosított - szerelem próbára tevő kihívásai.