Idézetek az öregedésről
Jobb hősként elesni, mint megvénülni, elcsúnyulni, nyavalyákat szerezni.
Lám az idő furcsa dolog, Ameddig itt van, észre sem vesszük, De ha egyszer elmúlt, Nem érzünk mást, csak őt. Körülfog mindenütt, Odabúvik lelkünkbe, Barázdát szánt az arcokon, A tükrön is végigszánt, Halántékomra omlik És közted és közöttem Itt sejtem az órát.
Minden küzdelem lecsöndesül, minden vágy kihűl, minden gondolat elpihen; az idő biztosan elhozza a havat először fejünkre aztán szivünkre s végre sirunkra, sőt legvégre befedi még emlékünket is.
Túl gyorsan válunk felnőtté. Nemcsak mi, emberek, hanem minden élőlény. Elveszítjük a lehetőségét annak, hogy felelőtlenül viselkedhessünk, és ne legyen az élet valami rémisztő, csapásokkal teli útvesztő.
Meglep, hogy az én koromban az igényt, hogy minél többet lássak, halljak, tapasztaljak, felfedezzek, képes vagyok túllépni, anélkül, hogy a felfedezést egy pillanatra is feladnám. Már nem kockáztatok előre nézni, gyakorlati helyek után nézelődni, dolgokat kutatni, amiktől a névjegykártyám vagy életrajzom fényesebben csilloghat. És pontosan ezért élvezem, ami ezzel együtt jár. Nem csak a napot élvezem, élvezem a reggelimet, a kávémat, koktéljaimat, boromat, délutánjaimat a szabadban, a napon sütkérezve, élvezem, ha esik, élvezem az esti napsütést és a vihart, élvezem, élvezem, élvezem. A túlzsúfolt naptáram üressé változott, és mind-mind a kiélvezett pillanataimmal töltöm meg.
Férfikor jön ifjúságra, életed gyümölcsös ága, az is elvirít. Szirmát minden nap elejti, táncát bármikép is lejti évek rózsája a szélben, az is elvirít.
A kor nem véd meg a szerelemtől, de a szerelem bizonyos fokig képes megvédeni az öregedéstől.
Az öregség törékennyé és sebezhetővé teszi az embert. Lelkileg és fizikailag. Minden megerőltetés egyre a test hanyatlására emlékeztet. A test gyarló.
Hajszálanként megy ki belőlem az élet ez lesz a nyár amikor megöregszem a következő évben kendőt kötök mégiscsak egy perc annyi volt a minden.
Szépen őszülsz kedvesem ráncaid is békések szelídek ha simogatom nem rándulnak össze kisimulnak a tenyeremben szeretem nézni ahogy öregszel felemel hogy még mindig mellettem tudom hogy én is azt teszem s ha rád nézek tudom hogy én is szépen.
Csak a test öregszik, a tehetség soha.
Egyesek öregszenek, mások éretté válnak.
Ahogy az ember öregszik, úgy ébred rá, milyen gyorsan rohan az idő, s csak arra érdemes időt szánni, ami a lelkünket felüdíti, mások életét könnyebbé teszi.
Az ember sose lehet túl idős ahhoz, hogy egy gyönyörű nő látványára ébredjen.
Ahogy beleöregszünk a középkorúságba, valami más változni kezd. Csökken az energiaszintünk. Megszilárdul az egyéniségünk. Tudjuk, kik vagyunk, és elfogadjuk magunkat, azokkal a tulajdonságainkkal együtt, amelyekért nem vagyunk odáig. És ez érdekes módon felszabadító. Már nem kell szívózni mindenért. Az élet olyan, amilyen. Elfogadjuk a ragyáival együtt.