B. Büttner Lina

Ha minden reánk dobott kőért mi kenyérrel hajítunk vissza, akkor oda jutunk, hogy magunknak nem marad kenyerünk, de kővel még mindig fognak dobálni.

Sokszor nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy attól, kit szeretünk, valamit megtagadjunk, mintha a veszély pillanatában életünket kockáztatjuk értté.

A barátok veszedelmesebbek, mint az ellenség, mert barátainkat közel bocsátjuk szivünkhez s igy fölfedezhetik, hol vagyunk halálosan megsebezhetők.

Az élet csak egy pillanat az örökkévalóságban, de egyetlen boldog pillanatban örökkévalóságokat élhetünk át.

Azért van oly kevés boldogság a földön, mert boldogságunk mindig a más kezében van, és az áldásos jó kezek oly nagyon ritkák.

Az erdő legjobb barátunk, ha bánatunkkal hozzá menekülünk. Mert komoly jóságával s passzív gyöngédségével, midőn tartózkodik minden vigasztól - megnyugtat és vigasztal.

A természet a szenvedések elviselésére a férfinak erőt adott, a nőnek türelmet, s hol az erő már összeroskad, ott a türelem átsegit.

Ha az ember nem feledné el azt, hogy halandó, nem bánkódnék; de örülni sem tudna.

Minden küzdelem lecsöndesül, minden vágy kihűl, minden gondolat elpihen; az idő biztosan elhozza a havat először fejünkre aztán szivünkre s végre sirunkra, sőt legvégre befedi még emlékünket is.

Legkevésbé féljük a halált, mikor legborzasztóbban lép előnkbe: szeretteink halálos ágyánál. Óh, mert akkor örömmel halnánk meg, hogy megváltsuk a fenyegetett drága életet!