Idézetek az öregedésről
Meghalni nem nagy dolog, ha a halált olyan egyszerűnek látjuk, mint amilyen. Az élet egy csomó fizikai és kémiai törvény harmonikus működése. A halál az, mikor ezek a törvények megszűnnek működni. Az emberek ebbe már igazán belenyugodhatnának. Az öregségbe, (...) már sokkal nehezebb beletörődni. A kopásba, a fakulásba, a töredezésbe, a gyengülésbe, a csúnyulásba, a megrogyásba, az elhomályosodásba, az elnehezedésbe: a megöregedés folyton romló állapotába nehéz megnyugodni. A természet érzi is, hogy figyelmünket el kell vonnia ettől a bénító szomorúságtól s egy bizonyos korban frissen támasztja fel a régi emlékeket, a gyermekkor, az ifjúság s a férfiévek szép napjait.
Próbáld meg kihasználni az időt, ami neked jutott. Ezt mondják. De amikor megöregszel, visszanézel, és azt látod, hogy mindennel, amit csináltál, csak az időt vesztegetted. Csak arról tudsz mesélni, amit sose kezdtél el, vagy sose fejeztél be.
Ha nem öregszel, halott vagy.
Az öregeknek a fiatalságuk marad meg a leginkább.
Ahogy az ember idősödik, egyre több szelete nyílik meg a világnak, és közben egyre súlyosabbá válik a valóság.
Ha az ember elmúlt negyven, akkor vagy folyton mozognia kell a szabadban - vagy meghal.
Elvonjuk figyelmünket az idő múlásáról. Beletemetkezünk a munkánkba. Távol tartjuk a kártevőket a palántáinktól. Feltöltjük a benzintankunkat és az egyenlegünket, elvégezzük a nagybevásárlást, hogy a felszínen minden hét egyformának tűnjék. Azután egy nap körülnézünk, és kiderül, hogy a kicsikénkből férfi lett. Belenézünk a tükörbe, és ősz hajszálakat látunk. Rájövünk, hogy kevesebb van hátra, mint amennyit eddig éltünk. S akkor arra gondolunk: hogy történhetett meg ilyen gyorsan? Tegnap még ki se szolgáltak a kocsmában. Tegnap még pelenkáztam a fiamat. Tegnap még fiatal voltam. Amint beüt a felismerés, pörögni kezd a számláló. Mennyi időm maradt? Mennyi mindent zsúfolhatok bele?
Öregedni nehezebb, mint meghalni, annál az oknál fogva, hogy egyszerre és egészében lemondani valamely javunkról, kevésbé fájdalmas nekünk, mint naponta és apránként feláldozni.
Régen - az ifjúság, a férfikor idejében - az utazás izgalmas pillanata a megérkezés volt: közelebb jutni az ismeretlenhez, a meglepőhöz, a kalandhoz, a változathoz. Öregkorban az utazás nagy pillanata a take off, az indulás: kilépni egyetlen lendülettel az öregség rutinjából, ez az "élmény". A megérkezés közömbös, hiszen mindenütt ugyanaz vár.
Öregkorban minden, az utazás is kényszerűség. Az ember nem valami felé utazik, hanem helyben jár, és azt hiszi, odébb jut, eltávolodik valamitől, amit nem szeret.
Az öregkor legnagyobb, egyetlen, tiszta ajándéka a nyár.
Nem igaz, hogy vénkorban az ember "többet tud". Csak másképpen emlékezik.
Ahogy az ember öregszik, az évek egymásba folynak.
Így megy az élet. Eleinte gazdagodunk, vetünk esztendőkön át, azután jönnek évek, amikor az idő megsemmisíti ezt a munkát. A bajtársak árnyéka sorjában elhagy. És gyászainkba lassan belevegyül egy furcsa szomorúság: öregszünk.
Az emberek abba a tévképzetbe ringatják magukat, hogy az öregkor beköszöntével valamiféle révbe érünk, ám azt a tényt már csak kevesen fogadják el, hogy szüntelenül csak törtetünk előre utunk célja felé, amely még azon a napon is elérhetetlen távolságban van tőlünk, amikor végleg lehunyjuk szemünket.
Facebook
Pinterest