Idézetek az önismeretről
Csak életünk nem megfelelő értelmezése akadályozhatja meg, hogy jól érezzük magunkat, az viszont mindig, mert hatására sem önmagunkat, sem a környezetünket nem tudjuk a maga valóságában érzékelni.
Bonyolult vagyok és végtelenül egyszerű.
Nem találok szavakat magamra.
Elhanyagolt voltam, mint egy kísértethajó. Algás bordáimra csigák tapadtak, a vitorláim foszladoztak, és lepergett rólam a festék. De akkor is egy átkozottul jó hajó voltam, és neki szeretnie kellett volna annyira, hogy ezt lássa bennem. De a fájó igazság az, hogy nem volt erre tekintettel, és lehet, hogy soha nem is látott bennem semmi fantáziát.
Az én életembe nem fér bele a romantika. Talán bután hangzik, de azért hagyom, hogy kihasználjanak a pasik, mert abban a futó pillanatban, amikor a teljes figyelmüket nekem szentelik, és nem másnak, az olyan jó érzés. Könnyebben elfelejtem, hogy igazából senki nem törődik velem.
Mindenkinek az életében elérkezett egyszer az a pillanat, amikor rájött, hogy bármennyire próbál is elmenekülni saját maga elől, akárhová megy, ő mindig ott van: a szenvedélybetegség és a kényszer nem más, mint a figyelemelterelés mesteri eszközei, amelyek csak elfedik a kellemetlen, de végeredményben tagadhatatlan igazságot.
Mindannyiunknak vannak jó és rossz tulajdonságaink, és az fog közülük eluralkodni, megerősödni, amelyikre a figyelem összpontosul.
Az ember szépnek vagy csúnyának, okosnak vagy butának, érdekesnek vagy érdektelennek hiszi magát. Hihetünk abban, hogy hatással vagyunk másokra, vagy épp ellenkezőleg. (...) Az ember sok mindenben hihet, s ez a hit nagyban befolyásolja az életét.
Énünk gyakran éppen olyan lelkiállapotban nyilatkozik meg jobban, amelyet lényünktől idegenebbnek érzünk. Furcsa, akkor érezzük magunkat távolabb magunktól, amikor közelebb vagyunk.
Aki igazán hisz önmagában: szerény. Nincs szüksége semmiféle külső megerősítésre. Inkább bírálja magát, semhogy dicsőítené. Miért? Mert tudja, hogy hiába jó - de nem egészen jó. Lehetne sokkal jobb is.
Korlátlan urai ugyan nem vagyunk saját prizmánknak, de minél nagyobb darabot hódít meg önmagából az egyén, annál harmonikusabban élhet. Ha pontosan ismeri a benne munkáló erőket, vágyakat – s őszintén szembe tud nézni velük – , már kevésbé marad saját természetének rabja. Legalábbis megvan a reménye arra, hogy megszabadul saját tehetetlenségétől.
Ne felejtsd el, hogy az első és a legfontosabb dolog, amit meg kell tenned, az a saját belsődben van! Harcolni egy ötletért anélkül, hogy saját magadról elgondolásod lenne, az egyik legveszélyesebb dolog, amit csinálhatsz.
Mentséget, kibúvót, ürügyet a világon a legkönnyebb találni, mikor nem akarsz magadba nézni. Egy kívülálló indok, ok mindig létezik, de nagy szükség van arra a bátorságra, mely elfogadja, hogy a hiba - vagy így jobb mondani: a felelősség - csak bennünk van. (...) Ez az egyetlen lehetőség az előre haladáshoz. Ha az élet egy bizonyos útvonal, akkor az mindig emelkedőn halad.
Van olyan ember, aki csak magával foglalkozik, anélkül, hogy önző lenne. (...) Lehet, hogy kedves, önzetlen, sőt figyelmes. De az ilyenfélék sohasem tudják igazán, hogy mit csinálnak. És épp ezért sohasem tudhatják, milyen következményekkel járhat, amit csinálnak.
Ahhoz, hogy erősek legyünk, szeretnünk kell saját magunkat. Hogy saját magunkat szeressük, teljességében ismernünk kell magunkat. Hogy tudunk-e mindent, még a legeldugottabb dolgokat is? (...) Hogyan hajtható végre egy ehhez hasonló terv, ha az élet közben elsodor? Csak az képes azt elejétől fogva véghezvinni, aki átlagon felüli értékekkel, képességekkel rendelkezik.
Facebook
Pinterest