Idézetek az önismeretről
Mit szeretek oly nagyon, hogy tíz körmöm ennyire az élet husába vágom?!... ...Én úgy hiszem, hogy azt a Valakit, aki lehettem volna e világon...
Amíg gyerekek vagyunk, azt hisszük, mi vagyunk a mindenség középpontja. Minden csak a mi kedvünkért történik. Más emberek? Afféle szellemek csupán, azért vannak itt, hogy legyen kivel beszélnünk. De amikor felnőttünk, elfoglaljuk igazi helyünket, elnyerjük végleges alakunkat és nagyságunkat. Sok minden indul ki belőlünk mások felé, és mi is sok mindent átveszünk másoktól. Rosszabb is így, meg jobb is.
Sok mindent megtudott önmagáról - azt például, hogy fontosabb számára a szépség, mint a hírnév, s hogy ha mégis híres akar lenni, ezzel inkább csak Ruth kedvében szeretne járni. Az ő kedvéért vágyódik olyan nagyon hírnévre. Azért akar a világ szemében nagyra nőni (...), hogy a nő, akit szeret, büszke legyen rá és méltónak tartsa önmagához.
Jó, ha hagyjuk, hogy a szívünk szép lassan meggyógyítsa a maga sebeit. De az nem jó, ha azért vonulunk el és merülünk mély meditációba, nehogy gyengének gondoljanak. Mindannyiunk lelkében él egy angyal és egy ördög, akik nagyon hasonlítanak egymásra. Ha valamilyen nehézség előtt állunk, az ördög a magányos töprengést javasolja, hogy megmutathassa, milyen sebezhetőek vagyunk. Az angyal viszont gondolkodásra serkent, és néha emberi szájat vesz igénybe, hogy azon keresztül szólhasson hozzánk. A fény harcosa megtalálja az egyensúlyt a magány és a másokra utaltság között.
Néha beletelik kis időbe, míg az ember rájön, hogy nincs túl jó formában.
Legkésőbben jön az a képesség, hogy önmagunkon tudjunk nevetni, őrült versenyben a halállal.
Miért kell folyton trükköznünk? Talán azért, mert gyávák vagyunk? Félünk a másik szemébe mondani a rettegett, de nyilvánvaló igazságot?
Válaszokat csak akkor kaphatsz, ha mélyen magadba nézel.
Tanácsot akkor kérünk, ha tudjuk kérdésünkre a választ, de azt kívánjuk, bárcsak ne tudnánk.
Ahányan látnak, annyi arcod van (+1: az, amit te látsz).
Addig mondják, hogy ostoba vagyok, míg kezdem nem érteni a leckét; addig mondják, hogy gyáva vagyok, míg valóban félni kezdek; addig mondják, hogy bűnös vagyok, míg kezdem fölfedezni magamban a "bűnös gondolatokat" - sőt néha már piszkos kis tettekre is elszánom magamat. Megállítani pedig ezt a torzító folyamatot igen nehéz, mert ha elhatározom, hogy egy rosszindulatú kritika ne hasson rám, a puszta önvédelem is rengeteg energiát emészt föl, arról nem is szólva, hogy aki túlságosan el van foglalva önmaga megvédésével, az nem képes igazi önismerettel foglalkozni - nem tud saját magának igazságos bírája lenni. Ha mások bántanak, nem marad erőm benső háborúm megvívásához. Az ártatlan áldozat szerepébe merevedek, és természetesen visszagyűlölök. Vagyis gyűlölködő leszek magam is.
Nincs kézzel fogható zár, tehát kulcs sincs hozzá. Nekünk kell megnyílnunk vagy bezáródnunk önmagunk és egymás előtt. Mi magunk vagyunk a felelet és a megoldás megannyi kérdésre, gondra, bajra. Vagyis egyszerre vagyunk zár és kulcs is.
Nem tudod, hogy nem a düh, a tagadás szépít meg?! Merészen nézz szembe magaddal, fogadd el azt, aki vagy! Ugyanis a harmónia széppé tesz.
Akiben zűrzavar van, zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van, rendet teremt maga körül.
Elbizonytalanodni tulajdonképpen jó, mert az ember rájön, hogy mégsem áll olyan stabil lábon, mint gondolta, és elkezdi keresni a kapaszkodókat. (...) Azok az emberek, akik bebetonozva csücsülnek a munkahelyükön, minden klappol az életükben és mindenük megvan, csak élni szoktak elfelejteni. Én inkább az életre szavazok, még akkor is, ha néha elbizonytalanodással jár.
Facebook
Pinterest