Idézetek a mindennapokról
Azt hiszem, a szép táncnak, mint az erénynek is, önmaga jutalmának kell lennie. A körülálló bámészkodóknak rendszerint egészen máson jár az eszük.
A számítógép-javítás pontosan olyan, mint az útkeresés a labirintusban: lehet, hogy néhányszor elakad az ember, de végül biztosan kitalál.
A mai világban nehezen veszünk tudomást a csendről. Az űrt mindig kitölti a tévé, a rádió, esetleg egy autóduda hangja, vagy egy üres, semmitmondó társalgás.
A nap kettőztetvén hév tüzét a Rákon, Magossan tűndöklik a hideg klímákon. Hevűl a Neméa sárga oroszlányja, Mert súgárit a nap rá közelről hányja. Vévén a Szírius tőle melegséget, Tüzes csillagával minden határt éget: S mihelyt dögleletes fényű csillagzatja Magát a ráfordúlt égen kimutatja, Azonnal a tavasz szépségi hervadnak, A kies ligetek, mezők elfonnyadnak.
Én mindig úgy éreztem, az ember nem láthatja tisztán, mi jön, ha nem vet időnként egy pillantást a háta mögé.
Sohasem kötök nyakkendőt. Sőt a cipőmet sem tisztítom, csak hetente egyszer. Ezek felesleges dolgok. Külsőségek. A szív az első... Értitek? A szív!
Néha a csend is lehet olyan csodálatos, mint bármilyen dallam.
Bár meg tudnánk tanulni a hétköznapokat ünnepelni, ahogy feltűnés nélkül kezdődnek, és jelentéktelen mederben folytatódnak. Mint a tegnapi nap, meg az előtte lévő, mikor kicsik és mulandók voltak a bosszúságok: egy kora reggeli fejfájás homályos pereme, a cukor kavarása közben kiömlött kávé, a hirtelen felismerés, hogy pirítóst tettem a sütőbe, és édes illata épp kezd kozmássá válni. Ezeket a napokat kéne megbecsülni. Az ilyen napokon kéne megállni, hálát adni.
Az agyunkkal marjuk szét ezt a világot. A jelentéseink élével metsszük ki a szívét, precízen.
A felnőttek mániája a "majd", "egyszer", "meglátod" stb... Mi lenne, ha mondanának valamit a jelennel kapcsolatban is? Vagy létezik, hogy a jelennel nemcsak én vagyok meglőve, hanem ők is, és csak bíznak benne, hogy majd minden megoldódik, és jöhet a jól ismert "megmondtam" szöveg?
A tárgyak fontosak, a tárgyak kellenek, és egymás mellé rendezgetésük igazi vizuális-intellektuális-érzéki élvezet. Nekem. És ha tárgyakkal hasonlóan személyessé tett lakásokban járkálok, igazolva érzem magam.
Az átrendezésben az a jó, hogy teljesen megszokott elemekre tudunk újra rácsodálkozni. Az állandóság megnyugtató és biztonságos, de blokkolja is új dolgok születését.
Értük élünk, azokért a percekért, amikor valami megmozdul. Olyankor minden más. Nem csak elhiszed, hogy vannak csodák, hanem be is bizonyosodik, hogy léteznek. Amikor a Véletlen egyetlen pillanatban találkozik a Sorssal, képes teljesen megváltoztatni és felülírni az életedet. És van, hogy a másikét is.
Vannak dolgok, amik nem tartanak örökké, de vannak, amik igen. Mint egy jó dal, egy jó könyv vagy egy jó emlék, amit magaddal vihetsz, és kicsomagolhatsz a legsötétebb napjaidban, lesimítva a gyűrött széleit, közelről fürkészve, és remélve, hogy még mindig felismered azt a személyt, akit ott látsz.
Talán a házasság, ahogy maga az élet is, nem csak a Nagy Pillanatokról, a legcsodálatosabbakról vagy a legszörnyűbbekről szól. Hanem talán éppen az apró dolgok - mint például finom, de biztos kézzel vezetni, vagy vezetve lenni nap mint nap -, ezek azok, amik a legvékonyabb köteléket is megerősítik.
Facebook
Pinterest