Idézetek a mindennapokról
Űzik már a fársángot, Bor, muzsika, tánc, múlatság, Kedves törődés, fáradság, Kik hajdan itt múlattatok, A közhelyről oszoljatok! Kongatják a harangot: Űzik már a fársángot!
Csapongó kedv a táncteremben! Hol a kedélyes nősereg Egymás arcát, mezét, családját Ajk-pittyegetve szólja meg; Hol annyi drága rizspor elfogy... És sok mámorban pihegő Leány a másvilágra táncol... Oh boldog farsangi idő!
Az elme kizárólag a megszokott, bejáratott helyzetekben képes mindent kontroll alatt tartani. Ha bármi új, szokatlan, vagy az élethez alapvetően fontos dolog történik, az elme azonnal leáll.
Amikor a hétköznapokban élsz, nem gondolsz a mulandóságra. Olyan természetes az egész. Tegnap, ma, holnap, holnapután - tipeg az idő előre, közönyösen, magától értetődően. Így is mondjuk: szürke hétköznapok. A ma, a holnap és a tegnap is az volt. Így élsz. Eszedbe sem jut, hogy ünnepben létezel.
Boldogan mentem a ködben, és ezt gondoltam: végre! Végre egyszer lehet cél és irány nélkül haladni néhány lépést e civilizált életben is, mely máskülönben amúgy is aggasztóan célirányos. Végre néhány perc, egy nagyváros életében, mikor ismeretlen erő felold mindent, ami anyagszerű, s a város átadja magát e különös játéknak, mely kissé félelmes és veszélyes is. Túl szabályosan élünk. Az embereket meg kell tanítani arra, hogy merjék szeretni és vállalni a veszélyt és a rendkívülit. Néhány veszélyes lépés a ködben különb életérzést ad, mint ezer és ezer biztos, céltudatos lépés a napvilágban. Ilyen pillanatokban, mikor senkivel nem lehet találkozni az utcán, mert az emberek elvesztették a ködsapka alatt személyiségük ismertetőjeleit, végre találkozunk önmagunkkal.
Nem jó az, ha az emberek nap mint nap arra kényszerülnek, hogy hősi bátorsággal álljanak ki meggyőződéseik mellett, bármi lesz is ennek a következménye; vagy nem érezvén erőt e hősiességre, önmaguk előtt megszégyenülve, fülüket-farkukat behúzva kotródjanak el, és rossz lelkiismerettel, sunyin, mellébeszélve, dünnyögve, zavart tekintettel folytassák a párbeszédet egymással s a világgal. Nem jó, ha a lelkiismereti parancs és a kimondott szó között olyan nagy akadályok tornyosulnak, hogy csak hősi erőfeszítéssel lehet áttörni rajtuk. Nem jó, ha hősiesség kell ahhoz, aminek természetes emberi gesztusnak, mindennapi társadalmi gyakorlatnak kell lennie.
Nem lehet mindentől megszabadulni, ami nem tetszik.
Nem számít, mit tettünk tegnap, mert ma új nap indul, és ugyanolyan jogaink és lehetőségeink vannak, mint bárki másnak.
Néha csak úgy hagyni kell, hogy a feje tetejére álljon minden. A világ, az életed, minden. Nem összetörni, nem kiakadni, hanem tudni, hogy semmi sem történik véletlenül, és valójában minden a helyén van, vagy legalább úton. Kell, hogy lekössön valami, kell a kuszaság, az unalmas csak árt neked. Örülj a káosznak, hiszen minél nagyobb van körülötted, annál nagyobb rendet tudsz varázsolni. Végül általában mindig a legnagyobb kuszaságból születnek a legjobb dolgok. Szóval csak hagyni kell, hogy minden megtalálja a maga helyét. Hiába is akarnád érteni, úgysem fog menni. Szóval csak türelem.
Az utóbbi időszak nyugati emberének az egyik vonása az, hogy felületes, szétszórt, mert rengeteg inger éri, felpörgettük magunk körül az életet. Gondoljunk arra a tipikus mai emberre, aki megy át egy nagy útkereszteződésben, egyik fülében a mobiltelefon, a másikban a zene szól, közben még esetleg egy számítógépecske is van a kezében, csak azt nem veszi észre, hogy a lámpa piros!
Annyira mű az egész. Az elv, hogy a jó emberekkel csak jó dolgok történnek, és hogy a csodás világ csak a jámbor és becsületes embereknek jut. Túl sok jó ember szenved ettől a dologtól. Túl sok ima marad megválaszolatlanul. Mindennap átsiklunk afelett, mennyire szerencsétlen ez a világ. Mindig azt mondogatjuk, hogy nem lesz semmi baj, minden rendbe jön. De ez nincs így.
Jó az, ha minden ember békésen és lelkiismeretesen teszi a dolgát, a szántóvető szánt, a halász halászik, a matróz igazítja a vitorlákat, a tanár tanít, a doktor gyógyít. Ez a mindennapi életünk. Ugyanakkor jó lenne hinni abban, hogy az ember nemcsak szánt, vet, gyereket nevel, épít, gyógyít, hanem valami "mélyebb" jelentése, jelentősége is van az életének, valamilyen nagyobb, fontosabb történés, dráma részese, szereplője.
A meditáció többet jelent annál, mint hogy egy fa alatt ülünk, és álmodozunk. A meditáció a legnagyobb tudatosság. A meditáció azt jelenti, hogy érzékeljük, miféle gondolatok, érzések, koncepciók, hittételek érintenek meg minket, és felismerjük, hogy van egy "üresjárat", egy választás, és hogy nem kell törvényszerűen mindenre reagálnunk.
Minél többet követelünk meg önmagunktól, vagy minél többet követel tőlünk mindenkori feladatunk, annál inkább a meditáció erőforrására vagyunk utalva, a szellem és lélek mindig megújuló összebékülésére. És minél nagyobb igényeket támaszt velünk szemben egy feladat, s hol felizgat és magasba emel, hol kifáraszt és leteper, annál könnyebben megeshet, hogy elhanyagoljuk ezt a forrást. Mint ahogyan hajlamosak vagyunk testünket és testünk ápolását elhanyagolni, ha belemerülünk valami szellemi munkába.
Jégvirág, jégvirág, ne szépítsd nekem a világot, úgyis rád lehelek, s ha belepusztulsz is: kilátok!
Facebook
Pinterest