Idézetek a médiáról
A marketingesek gyakran mondják, hogy ők csak opciókat kínálnak a vásárlóknak, akik azt veszik meg, amit akarnak. Ez nem igaz. A marketing annyira hatékony, és annyira része a mindennapi életünknek, hogy a fogyasztók nem a tények racionális elemzése alapján, hanem az életüket átható különböző történetek hatására döntenek.
A televízióban elhangzó hírek sosem "igazak". De nem is lehetnek azok: a világban túl sok részlet és nézőpont találkozik, túl sok minden történik egyszerre. A televízió nem alkalmas arra, hogy minden tényt és véleményt felvonultasson. Egy tévés újságíró nem remélhet többet, mint hogy a tömegek ínyére való, reklámízű, tűzesetekről és bűnügyekről szóló anyagokat periferikusabb, mégis elemző jelegű hírekkel vegyítheti. Remélhetőleg jelentősebb részrehajlás nélkül.
Egy műalkotás nem olyan, mint egy szelet kenyér. Amikor valaki ellop egy zsemlét a boltból, a zsemle eltűnik a helyéről. De ha valaki letölt egy dalt, az csupán adathalmaz, amíg a hallgató zenévé nem varázsolja, meg nem hallgatja, szubjektív tapasztalattá nem alakítja. A zenész munkájára óriási hatással van az, amit az emberek gondolnak róla. Nem bánhatunk úgy a rajongókkal, mintha tolvajok lennének. Aki meghallgatja a munkánkat, az a barátunk, nem az ellenségünk.
A televízió azt sugallja a nézőnek, hogy amit lát, az igaz, hiszen látja. Holott az igazság sose lehet egyszerű látvány, lecsupaszított végeredmény, hanem csak egy szervesen kialakuló folyamat összegezése lehet, amelyet nem egyetlen pillanat villanófényében érthet meg az ember, hanem csak hosszú és gyötrelmes tűnődések során, sőt szenvedések közben.
Nem az lesz a sztár, aki híres, és tele van vele a sajtó, hanem aki tud támaszt és vigaszt nyújtani akkor, amikor nehéz perceik vannak azoknak, akik bíznak benne. Akinek a zenéjében találnak lélekhez szólót.
Nem vagyok benne biztos, hogy a nyugati civilizáció hanyatlásának kezdetét hajszálpontosan el tudnám helyezni az időben, de lefogadom, hogy a tévé már ott volt az eseményen.
Sajnálom, srácok. Apu szeret titeket, de apu a tévét is szereti, és a tévé volt itt előbb.
Az újságíró az igazi "gémlábú sas". Érzi a szárnyát, de a mestersége arra kényszeríti, hogy repülés helyett csak nagyot lépjen.
A sztárok kiváltságokkal teli világában magasra lehet jutni, akár nagyon rövid idő alatt is, de a csúcs ingatag, nincs senki számára bebiztosítva, és könnyű hatalmasat zuhanni. Márpedig a mélyről már nem vezet vissza út, csak a hétköznapok szürkeségébe. ami egy olyan ember számára, aki csillogáshoz szokott, maga a pokol.
Ha akad egypár pap, aki rosszat cselekszik, tüstént ezer újság terem, hogy fölverje a port e szerencsétlenek körül, és "szégyen-gyalázat"-ot kiabáljon feléjük, ugyanakkor pedig - bár a sajtó mindig készen áll, hogy kiközösítésért kiáltson, és dörögjön ezek ellen a megtévedt vétkező papok ellen - vajmi kevéssé ad számot arról a sok jótét lélekről, a becsületes emberek tízezreiről, akik keresztényi életet élnek, akik nagylelkűen segítik az ínségeseket, akik szigorúan önmegtartóztatóak, és élnek-halnak hivatásukért, anélkül, hogy ezt valaha egyetlen újságcikkecske is kiteregetné.
Bármilyen furcsán is hangzik, de a vaskos könyvek az olvasó kényelmét szolgálják: ha már egyszer befészkelte magát egy meghatározott fikcióba, otthonosan mozog a házban, ahol a szereplők élnek, hasonló folyamat játszódik le egy bestsellerben is fejezetről fejezetre, mint egy szappanoperában; azért kedvelik a háziasszonyok többek között a mamutsorozatokat, mert olyan minimális szellemi hozzájárulással ringatózhatnak a rétestésztává nyúló történetben, hogy közben semmiféle többletinformációval nem kell terhelniük magukat, egy újabb film elé ülni mindig kockázatosabb, hátha nem tetszik a helyszín vagy a szereplők kara. Ezért van az, hogy már az alcím feltünteti, miféle nézőközönségnek szánják. Már senki sem csodálkozik a szellemi renyheségre utaló meghatározásokon a tévéműsorokban, hogy most egy "kórházsorozatról", gimnazistákról, ügyvédekről szóló szappanoperáról vagy úgynevezett családi sorozatról van-e szó.
Toleranciáról, párhuzamosságokról, egymásmellettiségről, szellemi demokráciáról, mások személyiségének tiszteletben tartásáról az irodalomban itt éppúgy nem beszélhetünk, ahogyan a közéletben sem. Amikor azonban a gyűlölet túlcsordul önmagán, akkor a normálisabbja becsukja az ajtót, és azt mondja, köszönöm, tájékozódtam, csatornát váltok (...), továbbhajtom a rádió keresőgombját, mindenen akad egy gomb, ahol ki lehet kapcsolni, távol tartom magam az erőszaktól; aki ebben utazik, azt elkerülöm, nem kötelező mindenkivel egyetértenem, még a többséggel sem, megvan a magam világa, nem kell a másé.
A szabad sajtó minden általa történt hibát maga meg is orvosol.
Ha a média kevés kézben összpontosul, sokkal több mindent el tud rejteni a nyilvánosság elől.
Vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem szabadsága, boldogsága fölött kétségbe nem esem.
Facebook
Pinterest