Idézetek a médiáról
Bonyolult világban élünk, ahol az internet és a globalizáció hatalmas terében folyton olyan dolgok ütköznek egymással, amelyek máskor lazán ellebegnének egymás mellett. Mert nem ugyanaz, ha ott ülünk valakivel szemben és a szemébe kell mondanunk valamit, vagy pedig a számítógépünk billentyűzete fölé görnyedve kikürtölünk valamit a térbe, aztán kimegyünk kávét főzni, és már meg is feledkeztünk a dologról, miközben a másik jeges borogatást szorít a púpjára, amelyet a rasszizmus bunkósbotjával mi "növesztettünk oda", vagy dühtől habzó szájjal választ fogalmaz, amelyet mi már el sem olvasunk, mert, mint mondtam, éppen kávét főzünk.
A közösségi média hatalmas üzletet csinál abból, hogy a figyelemnek nem akaródzik vesződni és koncentrálni, hogy szétszórtságra, kellemes időtöltésre, szórakozásra vágyik, és mivel ráadásul a tömegek figyelme hiánycikk, megszerzéséért nagy konkurenciaharc folyik. Ebben az üzletágban az nyer, aki a legjobban kiszolgálja a figyelem igényeit, akinek nem derogál provokálni, aki nem riad vissza az aljasságtól, mások megsértésétől. Fő, hogy a világ felfigyeljen, klikkeljen, felháborodjon, beszéljen és írjon.
Ha az embert valamiféle sérelem éri, akkor azt nem a Facebookon kell kommunikálni. Én a személyesen elintézett ügyekben és szükség esetén a jogi segítségben hiszek.
Az emberek a billentyűzet előtti magányukban roppant fura dolgokat ismernek be - olykor (például randioldalakon vagy ha szakmai tanácsokra keresnek rá) azért, mert ennek van következménye a való életben, máskor pedig éppen azért, mert nincs következmény: úgy könnyíthetnek a lelkükön, úgy vallhatják meg vágyaikat, félelmeiket, hogy azzal egyetlen valódi személyből sem váltanak ki döbbenetét, rémületet vagy még rosszabbat. De akár van következmény, akár nincs, az emberek ilyenkor nem csupán megnyomnak egy gombot vagy elfordítanak egy kart, hanem begépelik a sok-sok trillió lehetséges karaktersorozat egyikét, hogy körvonalazzák gondolataikat a maguk robbanásveszélyes, kombinatorikus, mérhetetlen valójában.
A Google-keresések adatait nem az emberi psziché megértését segítő eszköznek szánták. A Google-t arra találták ki, hogy az emberek mindenfélét megtudjanak a világról, nem arra, hogy a kutatók tudjanak meg mindenfélét az emberekről. De mint kiderült, a nyomok, amelyeket a tudást hajhászva hagyunk magunk után a neten, elképesztő mértékben árulkodók.
Az emberek információkeresése önmagában is információ.
A mikroszkóp megmutatta nekünk, hogy a tó vizének egyetlen cseppjében jóval több van, mint amennyit szabad szemmel látni vélünk benne. A teleszkóp megmutatta, hogy az éjjeli égbolton több a néznivaló, mint amennyit szabad szemmel látni vélünk. Az újszerű, digitális adatok pedig most azt mutatják meg, hogy az emberi társadalomban is több van, mint amennyit látni vélünk benne. A Big Data lehet korunk mikroszkópja vagy teleszkópja.
A Google-keresések hatalmas értékét elsősorban nem az adja, hogy olyan sok van belőlük - hanem az, hogy az emberek annyira őszintén nyilvánulnak meg általuk. Hazudnak a barátaiknak, a szeretőjüknek, az orvosuknak, a közvélemény-kutatóknak és önmaguknak. A Google-lal azonban sokszor kínos információkat is megosztanak.
A Big Data-forradalom nem igazán a több és több adat összegyűjtéséről szól. Hanem a megfelelő adatok összegyűjtéséről.
A kommunikációs piacunk gyors ütemben halad egy olyan állapot felé, amikor az emberek a saját nézőpontjukra korlátozzák magukat.
A közösségi oldalakon, sokkal inkább, mint a felméréseken, erős ösztönzők hatnak az emberre, hogy jó színben tüntesse fel magát. Hiszen az efféle online jelenlét nem anonim jellegű. Az ember közönségnek udvarol, amikor elmondja barátainak, a rokonainak, a kollégáinak, az ismerőseinek, hogy ki is ő.
A Facebook nem digitális igazságszérum, hanem amolyan "hencegjünk a hiper-szuper életünkkel"-szérum. (...) A Facebook világában a családi élet tökéletesnek tűnik. A való világban a családi élet zűrös.
Az algoritmusok jobban ismernek téged, mint te magadat.
Ha a sztárok egyszer tényleg elmondanák, mi, mikor, hogyan történt életükben, - sohasem lenne sztárkultusz.
Dame Elizabeth Rosemond Taylor
Amit nem látni a televízióban, az nincs is.
Facebook
Pinterest