Idézetek a médiáról
A reklám olyan, mint a madarász csalogató füttyögetése. Addig dicsérgeti a gyönyört - amelyhez úgy juthatunk, ha vásárolunk, mint a boldog idióták -, amíg végül elveszi tőle a kedvünket. A közönség gürcöl, nem győz takarékoskodni, hogy kijöjjön a hónap végéig, retteg az elbocsátásoktól, a munkanélküliségtől, az AIDS-től, a drogtól, napról napra világosabban látja, hogy soha nem fog tudni úgy élni, mint azok ott a reklámfilmeken. És ez idővel elkeseríti. Azután megérti, hogy a reklám, amelynek feladata az volna, hogy eladjon, valójában őt vásárolja meg. A reklámipar felpiszkálja a vágyait, palira veszi őt, győzködi, hogy szüksége van különféle tárgyakra, és végül rossz lelkiismeretet kelt benne.
A reklámipar nem termékeket vagy ötleteket árusít, hanem a boldogság lenyűgöző, de hamis illúzióját. Ez a henye és habzsoló lét olyan, amilyennek a gazdag fogyasztók örömteli életét képzeljük. El kell bolondítani a nagyközönséget egy olyan életmód mintájával, amelyet csak úgy lehet fenntartani, ha a lehető legsűrűbben felújítjuk a ruhatárunkat, a bútorainkat, a tévénket, a kocsinkat, a háztartási gépeinket, a gyerekjátékokat, minden használati tárgyunkat, még akkor is, ha ez teljesen fölösleges.
A reklámipar nem boldogságot árul - éppen ellenkezőleg: rosszkedvet és aggodalmat gerjeszt. Haragot és hiányérzetet.
A reklám: illatosított hulla. Azt szokták mondani a halottról: "Egészen sima az arca, olyan, mintha mosolyogna." Ugyanez áll a reklámra is. Halott, de örökké mosolyog.
Ma a reklámfotózás dögletesen jelentéktelen és lapos, attól, hogy minden erővel reklámozni akar.
A média nehéz helyzetbe hozza a fiatalokat: két rossz közül választhatnak. Az egyik oldalon áll a kigyúrt férfi, a tökéletes külsejű nő, az ünnepelt sportoló, a szép ruhák, a siker (...). És mi van a másik oldalon? A való világ!
A mi világunk megkettőződött a kép és a képernyő világával, amely előbb-utóbb versenyre kel a valósággal.
A műsoridőt meg lehet venni, de az ember véleményét nem.
Az utcán (...) általában kedvesen szólítanak meg. Aki be akar szólni, maximum a Facebookon teszi.
A szórakoztatóipar kulcsszereplő a tömegbefolyásolásban, és ha a showbiznisz irányítói vagy a médiában dolgozók nincsenek tisztában önmagukkal, a feladatukkal, akkor tévútra viszik az emberek millióit, még ha jó is a szándékuk. Tömegekhez szólni felelősség. Nagy felelősség.
Az álarc mögött elhangzott szavak merészebbek lehetnek a pőre arccal kimondottaknál, ám ez még nem jelenti, hogy őszintébbek is volnának.
A hírnevet sosem mi nyerjük el, mindig ajándékba kapjuk.
Az "itt és most" ittje kezdi elveszíteni a jelentését. Még mindig a "most"-ban élünk, de már nem az "itt"-ben, legalábbis már nem magától értetődő természetességgel. A világ másik felén vagy tőlünk néhány utcányira élő emberekkel csetelünk, a fizikai távolság nem számít.
Az, hogy hol tartózkodik az ember teste, semmit sem mond arról, hogy hol van lélekben, vagy mire irányulnak az érzékszervei. Az ember figyelme egy apró képernyő közvetítésével egy definiálhatatlan online térbe vész; itt kerül sor a találkozásra a másikkal, aki úgyszintén nincs teljesen jelen azon a helyen, ahol a lába a földdel találkozik.
Külső memória formájában mindnyájan magunknál hordunk egy memóriát: a mobiltelefonunkban és a komputerünkben. Többé nem szükséges megjegyeznünk a dolgokat. A tudás már nem az az olvasással, újraolvasással, összpontosítással és gyakorlással elsajátítandó dolog, mint régen, hanem eleve rendelkezésre áll. Lehetsz tudatlan, hiányozhat belőled minden érdeklődés, és mégis az ismeretek végtelen tárházával rendelkezhetsz. Az internet nem tesz különbséget ember és ember közt, csak legyen hozzáférése.
Facebook
Pinterest