Idézetek a médiáról
A sajtónak a népet kell szolgálnia, nem a kormányt.
Van úgy, hogy magányos estéken az ember - a férfiember - (sz)ámítógépe előtt ül, és jobb dolga vagy ötlete nem lévén, ámítja magát kissé. Vagy naggyá. Mert ugye a férfiember, főként ha értelmiségi - nem biztos, hogy ez a szó jelent bármit is -, erősen tagadja, hogy a savószínű magány óráiban olyan értelmetlenül és hiábavalóan kattintgat, mint a gyerekei, akiket erről igyekszik lebeszélni.
Facebook - ott is megtudható, hol élünk és miként, legalsó nézetből. Ha elég sok a netbarátunk és netismerősünk, kattintgathatunk, míg el nem ámítjuk magunkat annyira, hogy végre csörög a pizsamánk, s egy nappal rövidebb a magány - igaz, az élet is.
A tévé hihetetlen kelepce. Mint az úthenger, végigmegy az emberen.
A reklám a szeretet ellentéte. Mindent ígér, de nem nyújt semmit. A reklám a fogyasztás vallásának katekizmusa, bárgyú képi világa, hitvallása. Úgy árusítja nekünk a boldogságot, ahogy az egyház hajdan a búcsúcédulákat, kirobbantva ezzel a reformációt. Hamis ígéretekkel, akár az ámenekkel megtűzdelt versfüzérekben.
Az igazsággal immár olyan ritkán találkozunk, hogy az arcába bámulva azt hisszük, csak egy újabb hazugságról próbálják elterelni vele a figyelmünket.
A blogolás és a végtelen Facebook-hozzászólások gyártása pótcselekvés csupán a saját szereplési kényszer (...) lecsillapítására.
A színpad kegyetlen bírája az embernek, a televízió pedig mindinkább.
Az információ pontosan annyit ér, amennyit a forrása.
A média célja sosem az volt, hogy megmentse a világot a gonosztól, nem. Az a dolguk, hogy elfogadtassák velünk a gonoszt, hogy csendben együtt éljünk vele. A hatalmon lévők érdeke az, hogy passzív megfigyelők legyünk.
Mindenki szeret álhírekről, összeesküvés-elméletekről és általában más emberek butaságairól olvasni - minél butábbnak tűnnek ugyanis mások, annál okosabbnak tűnünk mi magunk.
Senki nem immunis bizonyos típusú álhírekkel és összeesküvés-elméletekkel szemben - bármilyen iskolázott és okos legyen is az olvasó, biztos, hogy felült már életében, akár több alkalommal is, álhíreknek, és jó eséllyel vannak jól bejáratott összeesküvés-elméletei. Az álhírek által teremtett világ ugyanis sokszor vonzóbb, izgalmasabb, és jobban kiszolgálja a meggyőződésünket, mint a valóság.
Az álhírekben és az összeesküvés-elméletekben való hit nem extremitás és nem pszichopatológia, hanem rendkívül elterjedt, csoportidentitásban gyökerező, normális jelenség. Azokban az álhírekben vagyunk hajlamosak hinni, amelyek jólesően megerősítik a már meglévő nézeteinket. Az összeesküvés-elméletek "mindannyiunk számára folyamatos kísértést jelentenek", mivel jelenségek széles körére kínálnak magyarázatot, és lélektanilag kényelmes választ adnak arra az alapvető kérdésre: "Miért történnek rossz dolgok jó emberekkel?"
A médiában és a politikában is sokan érdekeltek abban, hogy meglegyen a háború "érzete": hogy a gazdasági válság világvégének, a menekültek érkezése kontinensek civilizációs harcának, a terrorizmus pedig mindennapos, mindenkire leselkedő halálos fenyegetésnek tűnjön. Erre pedig pénzt is áldoznak. Mégis, manapság - legalábbis a világ nyugati felén - nem beszélhetünk klasszikus, felülről jövő, intézményes agymosásról. Az emberek a saját agyukat mossák át az álhírekkel - és ehhez a bulvár- és álhírmédia, illetve a populista politikusok csak a szappant adják. A közösségi média pedig a lavór - ami más formában korábban is létezett.
Nem minden összeesküvés-elmélet hamis (...), de a világban vélhetően sokkal több az összeesküvés-elmélet, mint a tényleges összeesküvés.
Facebook
Pinterest