Idézetek a magányról
Az emberi lélek nem olyan, mint a befagyott tó a magányában sem. Sőt éppen a magányban bontakozik ki, mikor csakis magával foglalkozik. Aki visszavonultan él, nagyobb világokat fedez fel, mint aki utazik.
Senki nem lehet annyira egyedül, mint aki a gyerekével marad magára.
Amikor megérik az egres, kiülök a kedvenc padomra, falatozom belőle, és közben rád gondolok. Nem mintha ezt nem tudnám ugyanilyen remekül megtenni egres nélkül is.
- Te szereted a magányt? - Nem, azt hiszem, a magány szeret engem.
Sokan összekeverik a magányt az egyedülléttel. Az egyedüllét hosszabb vagy rövidebb szerencsétlen helyzet, társtalanság. A magányt viszont az ember belül hordja. (...) A magányos ember akkor is magányos, ha nincs egyedül.
Ebben a sötétségben dermedt kézzel keresem az arcom Látom magam elhagyottan a végtelenben.
Micsoda kavar! Elmagányosodtam az embertömegben.
Úgy zuhant rám most a csend, Hangzavar van, csak a szívem néma bent. Nincs mit mondanom, vagy inkább nincs kinek, Ezért nem mondom el senkinek.
A legjobban azt szeretem a japán éttermekben, hogy itt egyedül is megvacsorázhat az ember. Egyszerűen ideül a bárpulthoz. Ez egy francia vagy olasz étteremben nem fordulhat elő. De még egy thai vagy kínai helyen sem. Ott mindenki azt gondolná, "na, csóringer, ennek sincs senkije". Egy japán étteremben viszont nyugodtan ehetsz egyedül, a kutya nem figyel rád.
Keresni kellett volna valakit, akit végre igazán szerethetnék, méghozzá baj nélkül, nyűg nélkül? Olyan szeretetről ábrándoztam, amely könnyű és habos, nem terhelő, s oly egyszerűen ömlik át a szívbe, mintha napfény érné, s oly édesen és tisztán csorran, mint a méz. De hát hol van ilyen? Akkor már tudtam én, hogy ilyesmi nem létezik.
Gyakran elég csak lenni valakivel. Nem kell, hogy megérintsen. Még a beszéd sem kell. Egy érzés suhan át köztetek. Nem vagy egyedül.
Részeg vagyok. És magányos. Súlyos hiba. Soha ne legyen az ember a kettő egyszerre. Legyen vagy magányos, vagy részeg, de a kettő egyszerre soha. Súlyos hiba.
Az elkövetkező napokon, heteken át a könyvei nem voltak többek, csak bútordarabok, a barátai csak emberek, akik valami elmosódott külvilágban éltek és járkáltak, ahonnan ő igyekezett megszökni - az a világ hideg volt, és metsző szelek fújdogáltak benne, ő pedig egy pillanatra belátott egy meleg házba, ahol tüzek lobogtak.
Egyedül jöttünk a világra és egyedül távozunk. És a két nagy egyedüllét között hányszor és hányszor kell egyedül maradnunk - egyszerűen azért, mert vannak megfelezhetetlen percek és órák! Amikor egyedül kell maradnunk!
Facebook
Pinterest