Idézetek a magányról
Csak az önzőnek nincs vigasztalása. Vagyis csak az magányos, aki nem tud másokkal törődni, akinek nincs ideje másokra figyelni.
Ha az egész világon senki sem törődik az emberrel, akkor az illető talán egyáltalán nem is létezik.
Miféle szív lakozhat az olyanban, aki az időűzés gondtalan óráiban szomorú? Van-e nagyszerűbb dolog, mint megszabadulva a világ kötelmeitől, önmagunkban létezni?
A lét reménytelen. Sötét a szív magánya, bár mélyén olvadt érc hevül, de sziklarétegek zárják el, s mint a bánya, nem mutatja, mit rejt belül. Titkom sem él tovább, ha megszűnik személyem. A tárna összedől, és kincsei a mélyben maradnak menthetetlenül.
Én csak magam vagyok, de sohase egyedül. Tele vagyok az egész világgal.
Régen megtanultam már, hogy megelégedjek a saját társaságommal, így nem éreztem a másokat gyakran kínzó magányt.
Csak a magányosok akarnak gazdagok lenni és válnak végül kapzsivá. Ők vágynak a hatalomra is, amitől megrészegülnek és a gyengébbek ellen fordítják. Ne ítélkezz! Sajnáld őket, mert csak sajnálni lehet azokat, akiket tönkretett a magány.
Ha senki más nem törődik is velem, én törődöm magammal. Minél társtalanabb, minél magányosabb vagyok, minél kevesebb a jóakaróm, a pártfogóm, annál többre kell becsülnöm önmagamat.
A magány sosem szül szerelmet - csak szükséget.
Ugyan mi a fenének él akkor kétmilliárd ember a földön, ha én ilyen szerencsétlenül egyedül vagyok, roppant sorvasztó magányomban?
Aggasztó magány költözött az életembe, s mégsem kívántam meg régi barátaim társaságát: sótlan diéta lett volna éhségemre.
Nincs örömöm semmi örömben, mert az isten elszállt belőlem s vagyok végtelen börtönömben, mint egy halott, oly egyedűl.
Szükségem van erre az érzésre, hogy egyedül vagyok odahaza. Hogy nem figyel senki. Nem ellenőrzi senki a szokásaimat. Nem bámul senki. Az embernek szüksége van néha a teljes magányra.
Sosem vagy egyedül. Legfeljebb éppen nem a barátaid vannak körülötted. De még lehetnek azok...
A magány burok. Édes, finom és tiszta levegővel teli burok. Hogy a magány szenvedés volna? Ugyan már! Szenvedés a nem kívánt emberek közelsége, a nem vágyott társaság. Az, amikor a másik úgy szívja el belőlünk az energiát, mint ahogyan az erdő fáinak sűrűn növő indái szívják el a fák elől az életet adó nedvességet. A magány boldogság. Annak boldogsága, hogy jóban vagyunk önmagunkkal.
Facebook
Pinterest