Idézetek a magányról
Tű és cérna, hús és csont A nyál kifolyt, a szív csak kong Bőrödön gyémántkék varratok Csillog a magány. Hallgatok.
Ebben a nyamvadt világban semmi se ér egy hajítófát sem, ha nem oszthatjuk meg valakivel.
Gőgös napóleoni módra Nézünk kétlábú milliókra, Melyek csak eszközök nekünk, S az érzőkön nevetünk.
Alekszandr Szergejevics Puskin
Az egyedüllét tiszta állapot. Rossz, de egyértelmű. Előbb-utóbb kitermel valami keménységet...valami dacot.
Olyan vagyok, mint egy távoli csillag: magányos és lakatlan.
Magamhoz vonnék néha valakit Közel, közel, Közelhozzám a félelmes magányba. De szegett szárnyként visszahull a két kar, És visszahull a nagy ölelés vágya, A kitárt karok félszeg ritmusát Nem a szív dirigálja.
Miként a szeretet isteni állapot, a magány emberi állapot. És aki érti az élet csodáját, abban e kettő gond nélkül megfér egymás mellett.
Manipulálunk, szomjazunk a hatalomra, irányítunk, büntetünk, de a tetteinket egyetlen mélyen ülő dolog határozza meg. (...) Magányosak vagyunk.
A magány, amelyet én választok, nem ijesztő. A magány, amelyből nem találom a kiutat, bármennyire is vágyom társaságra, az olyan, mint egy büntetés: börtön.
Csak magamnak hittem - evidens persze - s ekként az élet belőlem kifogyott - azóta szörnyen egyedül vagyok - elillant, mert nem volt hozzám mersze.
Az ember soha nincs egyedül. Még ha senki sincs körülötte, vagy akik vannak is, idegenek, netán az ellenségei, akkor is van ott valaki, akivel bajában és elhagyatottságában beszélni tud, és aki válaszol: ő maga.
Az emberek sokszor használják a telefon nevű szerkezetet, mert nem bírják egymás közelségét, de ugyanakkor rettegnek a magánytól.
Akár egyedül élsz, akár párkapcsolatban vagy a legnépesebb családban, legyen valahol egy hely, ami csak a tiéd. Teremts időt, hogy minden nap legalább egyszer találkozz magaddal. Nem könnyű. Nem csak a rohanás miatt. Hanem mert nem neveltek rá, hogy a magányod: szent. Arra sem, hogyan tudsz találkozni önmagaddal. Rendszerint menekülünk magunktól. Ha máshogy nem, bámuljuk a televíziót, vagy hosszan időzünk olyan emberek között, akikhez nincs sok közünk.
Végül mindannyian egyedül maradunk. És ahogy a nagy filozófus mondta, mikor végül egyedül maradunk, akkor dől el, ki is maradt egyedül.
A fehéret speciel utálom, mert határtalan. Fehér éjszakák, fehér zászló, fehér papírlap, fehér hajszál (...), sőt a fehér tulajdonképpen nem is szín. Maga a semmi, mint a csönd. Szavak nélküli zene, zene nélküli csönd. A csönd: fehérség. Nem bírom a csöndet, sem az egyedüllétet, ami ugyanaz.
Facebook
Pinterest