Idézetek a magányról
A lelkem távol van tőlem, szomorúan nézi az előttem tátongó ürességet (...) és nincs senki, akinek elmondhatnám a magam szenvedéseit.
Az van, hogy végül is jól vagyok. Kaján mosollyal alszom mindig el. Sorjáznak éjszakák és nappalok. Kiegyezve mind a semmivel. Mert lágy közönyben ázik szét az élet. Az én életem. Ez lett, hát ennyi van. Nem kesergek: nincs bennem önérzet. Mások híján jól elvagyok magam.
Tudom, néha jobb így maradni, önmagunkba fordulva, magunkba zárkózva. Mert elég egy pillantás, hogy meginogjunk, elég, ha valaki kinyújtja a kezét, és máris érezzük, mennyire törékenyek, mennyire sebezhetőek vagyunk, és minden összeomlik, akár egy gyufából emelt piramis.
Az embernek kell valaki, aki a közelében legyen. Megbolondul az ember, ha nincs senkije. Lehet az akárki, mindegy, csak együtt legyen az emberrel. Mondom neked! Mondom neked, az ember belébetegszik a magányosságba.
Nincs semmi kedvem egyedűl csodálni a várakozásteljes alkonyat mozdulatlan szépségét, s nem tudom, lesz-e még erőm emberek helyett isteneknek mesélni kínomat.
Mind az ókorban, mind a középkorban természetesnek tartották az emberek az egyedüllét igényét, korunkban azt hiszik, hogy az egyedüllét semmi másra nem való, mint a bűnözők megbüntetésére.
A magány oly bonyolult és gazdag és léha, és nyomorú, és bele kell halni néha.
Egy ideje úgy tűnik, hogy a fényképezés ugyanolyan, mint minden más, amit azelőtt tettem. (...) A fényképezés olyan, mintha kint állnál és befelé néznél. (...) És belefáradtam abba, hogy mindig azt érezzem, engem mindenből kihagynak.
Nekem senkim sem maradt. Nem volt velem más - csak én. Mint mindig.
Igazából azt látom, hogy az emberek zöme keveri az egyedüllét fogalmát a magányéval. Az egyedüllét egy olyan állapot, amikor jól vagyok egyedül is. A magány ezzel szemben az az állapot, amikor nem vagyok jól egyedül.
Ingerlő vágy űzi valami meghatározatlan felé, ami csillapíthatná magányát és szomorúságát; egy szép nőnek szeretné kiönteni a szíve zavaros fájdalmát, egy nőnek, mindegy, hogy kinek, csak gyöngéd megértéssel találkozzék.
Nagyon fáradt és magányos lettem, és nagyon fájt a szívem a hazugságtól. Hazugság volt, hogy jobban érdekel egy sor semmi-kapcsolat senki-emberekkel, mint egy valami-kapcsolat Valakivel. Aznap reggel még emlékeztettem magam, hogy az éjszakai érzést soha ne felejtsem el. És azt sem, micsoda esztelenség volt a ház melegét a hideg éjszakára váltani. Magányos ember az, aki a valamit semmire cseréli.
Magános csevegéssel repdes a madár a puszta s lefosztott ágon, melynek titkos barlangjai alatt a boldog tavaszkor párjával a szerelmet érzette s éneklette. A természet szünnapja beállt.
Nem jön senki! - egymagamban küldöm sóhajom az égnek. Erdei tó acélkékjén sárga vízirózsák égnek.
Az a baj azzal, ha az ember a négy fal között van: a világ odakint megy tovább, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy neked örökre megállt az idő.
Facebook
Pinterest