Idézetek a magányról
Az otthona is egy doboz. A kocsija egy kerekeken guruló doboz. Munkába hajt vele, hazahajt vele. Az otthonában ülve is egy dobozt bámul. Addig rombolja lelkét, míg a doboz, ami a teste, végleg elfonnyad. Pusztán meghal. Amikor is belehelyezik egy utolsó dobozba, ahol lassan bomlani kezd.
Azon az éjszakán rájöttem, hogy azok, akiket gonosznak vagy boszorkánynak gondolsz, egyszerűen csak magányosak, és a társasági érintkezést hiányolják.
Kerülj csak fényt, embert és társaságot! De egy kihalt utcában hirtelen rádront megválthatatlan árvaságod, s mint részeg őrült, úgy bokszol sziven.
Ha valaki egyedül van, és azt mondja, hogy nem szeretne egyedül lenni, az nem mond igazat. Az ember azért van egyedül, mert nem akarja, hogy valaki kihasználja.
Ha én egyedül vagyok, magamra vagyok hagyatva, akkor még gondolkodni sem tudok rendesen. Ha viszont együtt vagyok valakivel, aki figyel rám, akivel meg lehet beszélni azt, ami érdekel engem, az igenis számít. És nem kell feleleteket adnia, nem kell tanácsolnia dolgokat - ez nem erről szól. Az is egy definíciója a szeretetnek: hogy semmit nem fogok csinálni. Hogy veled leszek, de nem foglak semmire kényszeríteni.
A legveszedelmesebb dolog a világon, ha valaki szellemes, de egyedül, egy zugba elhúzódva.
A szabadság magányos dolog.
Tudod mi a te bajod, kedves névtelen barátnőm? Az, hogy buta vagy. És nincs bátorságod. Nem mersz szembenézni a tényekkel, és saját magaddal sem. Félsz az érzéseidtől. Pedig azok, akik szeretik egymást, összetartoznak, és csak együtt lehetnek igazán boldogok. Szabad szelleműnek vallod magad, és félted a szabadságodat. Rettegsz attól, hogy valaki kalickába zár. Hiába, máris falakat vontál magad köré. És hiába menekülsz Brazíliába, Texasba vagy bárhova, ezek a falak ott is körülfognak. Mert akárhová mégy, mindig is magányos maradsz.
Mint sok más embert, engem is megszáll a rémület, ha arra gondolok, hogy ismét egyedül maradhatok. Rettenetes dolgokat művelek: vagy borzasztóan ragaszkodom valakihez, akivel éppen együtt vagyok, vagy annyiszor kínálok számára kilépési lehetőséget, hogy végül azt hiszi, hogy szabadulni akarok tőle. Egyébként az illető így is, úgy is, előbb-utóbb elhagy. Ezért untig elég, ha akkor élem át az elválás fájdalmát, amikor az bekövetkezik és nem kell lélegzetvisszafojtva lesnem, mikor távozik majd valójában az illető.
A lelkében még mindig a magány fekete szele fúj.
Amikor a barátság megszűnik, akkor egy űr keletkezik, amely utat enged a szörnyű magányosságnak, ami a külső világból jön, s amely olyan, mint a hideg űr a planéták között.
Egyedül vagyok... lelkembe zárt hiányod társaságában.
Néha rettenetesen magányosnak érzem magam, mégis igyekszem élni az életem. Ugyanúgy, ahogyan te gondoskodsz minden reggel a madarakról, végzed a dolgod a kertben, én is összeszedem magam minden reggel. Míg kimászom az ágyból, megmosom a fogam, borotválkozom, reggelizem, felöltözöm, elindulok az egyetemre, legalább harminchatszor kell apró csavarokkal összerakni magam: gyerünk, egy új nap áll előttem.
Szabad az életem, akár a madáré, de néha magányosnak tetszik.
Az embernek nagyjában-egészében igen rossz társaság a saját személye; ha bármekkora időtartamig önmagát kénytelen elviselni, mély undor és nyughatatlan szorongás alakul ki benne, úgyhogy szinte bármi áron menekülni szeretne.
Facebook
Pinterest