Idézetek a magányról
De elvihetnek téged a világ legszebb, legbékésebb tájaira, ha a szeretteid nincsenek veled, nem élvezed a látványt, nem érzed a biztonságot.
Te vagy a kulcs, ha hajt a vér, De hol az a zár, ki szívedig ér?
Sivár, sivár tájak és évek jönnek. Mostan kellene erősnek lenni. Legyél kemény. Már gyengeségem lemostam. Ez tán segít. Hideg vagyok, kemény.
De messze jársz is tőlem már. Emléked szívemben lassan megcsendesedik. Elhalkul, mint a távolodó léptek, hideg vagyok, közömbös, hó esik. A tél a szerelmemet összehúzza, fel-feldobbansz bennem, de merre vagy? nem sejtem már. Magános lettem újra, és dermedt. És dermesztek, mint a fagy.
Csodás nyár volt az életem, vidám napsütésben kiapadhatatlan patakként csordogált, míg ő mellettem volt, de mióta magamra hagyott, a felkavaró ősz szomorú magányosságban örvénylett körülöttem, és rántott magával egyre mélyebbre.
A véletlen megtöltött örömmel, és nem akadt senki, akivel megoszthattam volna. A társas élet közönyös emberek harmóniája. Csak az egymás iránt közönyös emberek között van harmónia. Azt is megállapítottam, hogy az öröm magánügy.
Tán fáj a csillagoknak a magány, A térbe szétszórt milljom árvaság? S hogy össze nem találunk már soha A jégen, éjen s messziségen át?
Ha bántasz valakit, olyan érzés, mintha magadra maradnál.
Mi minden magányos embert szorongónak tartunk, azt hisszük, hogy ő tulajdonképpen más szeretne lenni, és elkezdjük rugdosni a közösség felé. Pedig nem biztos, hogy így van.
Ha csak önmagamban hiszek, de a felém nyújtott kezekben nem: lezuhanok. (...) Rossz egyedüllét az, amikor senkiben sem bízunk. Ez a terméketlen, rideg csontmagány. A sivár egyedüllét.
Vigyázz a magánnyal, mert van az a szelíd és igaz magány, mely magatartás az emberek felé; s ez jó. S van a tragikus, mikor jegesedni kezd körülötted a világ, az utakat, melyek az emberekhez és az emberihez vezetnek, belepi a jég. Akkor eltévedsz, és meg kell fagyni.
Senkit sem láttam, senkivel sem beszéltem. A külvilág csaknem teljesen elmaradt, és ha ez történik, az ember kezdi tisztábban hallani magát. Ha pedig az énjeink - a felszín és a mély - jobban megértik egymást, ez kiiktatja az önmagunkban való kétkedést, és felszámolja a zűrzavart.
A csöndben és a magányban szól a lényeg.
A legmagányosabb hely a földön az, ahol senki nem hisz neked.
Ahogy egy új nap a végéhez ér, Talán rájössz majd, hogy miért Teszed a dolgod, az úton jársz, Egy boldog élet ízére vágysz.
Facebook
Pinterest