Idézetek a magányról
Minthogy begyulladtamban és egyéb visszás érzületeim következtében úgy visszahúzódtam magamba, mint a csiga a mésztekervényeibe, hermetikusan bezártam és befüggönyöztem az összes ajtót-ablakot, viszont imádok lépten-nyomon fennhangon monologizálni (és ezt már réges-rég nem is szégyellem!), miért ne tennék úgy, mintha nagyközönséghez intézném szavaimat!? Miközben nincs itt senki? Abszolút normális dolog!
Ilyen az élet: félünk, kiabálunk és - elhallgatunk. Sokan vagyunk, kik itt járunk-kelünk, s mégis halottnak vélnek bennünket!... Azt hisszük... hogy valaki vagyunk. Semmi sem vagyunk, fiam...semmi, csak kis darab papiros, melyet egy írólélek tölt ki.
Miért rettegnek oly sokan a csendtől? Mi félelmetest hallanak ki belőle?
A legszörnyűbb börtön egy bezárt szív.
Ha nincs térképed, honnan tudod, hogy merre kéne menned? Mindig azt hittem, a térkép dönti el, melyik lesz a helyes út. Pedig ebben nem volt igazam. Nem azért vesztem el, mert nincs térképem, hanem mert nincs hova mennem.
Mindenki elfordul és itthagy, és magammal maradni félek. Úgy kellenél most! És ha itt vagy, milyen magányos vagyok Véled!
Eszembe jutott a mondás, hogy két ember társaság, de három már tömeg, bár az én esetemben ez nem volt egészen igaz, mert nekem már a kettő is sok volt.
Valójában nem minden az, hogy megőrizzük a csendet, arra is ügyelnünk kell, miféle csendet őrzünk meg.
Hogy érne véget a magány, melyet igazi fény nem látott soha, ahol nem volt egyensúly, sem nyugalmi helyzet, csak elferdült tárgyak végtelen csuszamlása, olyan égbolt alatt, amelyben nem él a reggel emléke és az este reménye?
Kemény vagyok és omló por vagyok, nem olvadok és nem köt semmi sem, ketten vagyunk, mikor magam vagyok, a lelkem szikla, testem végtelen.
A magány... A magány két számmal nagyobb volt annál, amit elbírt.
A magány messze nem csak azt jelentheti, hogy valaki bezárkózik egyedül egy szobába. Tömegben is érezheti magát az ember magányosnak, és az a legfájdalmasabb érzés.
Próbálok beszélgetni veled, de te fáradt vagy, aludjunk, majd holnap beszélgetünk! Holnap viszont újabb feladatok vannak, újabb munkanap, vacsorák, alszunk és másnap beszélgetünk. Ebből áll az életem: várom azt a napot, amikor újra mellettem leszel, egészen addig, amíg bele nem fáradok, és többé nem kérek semmit, teremtek magamnak egy világot, ahova elbújhatok, amikor szükségem van rá: nem túlságosan távol, nehogy úgy tűnjön, mintha független életem volna, de nem is túlságosan közel, nehogy úgy tűnjön, mintha be akarnék törni a te univerzumodba.
A penge élén állok, egyedül táncolok, Magamba fordulok, mert nincsenek válaszok, Minden könnyebb lenne, de senki nem ért meg, Miért is harcolok, ezt már csak te érted.
Az egyetlen dolog, ami a magánynál is rosszabb, ha más emberek tudják, hogy egyedül vagy.
Minthogy begyulladtamban és egyéb visszás érzületeim következtében úgy visszahúzódtam magamba, mint a csiga a mésztekervényeibe, hermetikusan bezártam és befüggönyöztem az összes ajtót-ablakot, viszont imádok lépten-nyomon fennhangon monologizálni (és ezt már réges-rég nem is szégyellem!), miért ne tennék úgy, mintha nagyközönséghez intézném szavaimat!? Miközben nincs itt senki? Abszolút normális dolog!
Ilyen az élet: félünk, kiabálunk és - elhallgatunk. Sokan vagyunk, kik itt járunk-kelünk, s mégis halottnak vélnek bennünket!... Azt hisszük... hogy valaki vagyunk. Semmi sem vagyunk, fiam...semmi, csak kis darab papiros, melyet egy írólélek tölt ki.
Miért rettegnek oly sokan a csendtől? Mi félelmetest hallanak ki belőle?
A legszörnyűbb börtön egy bezárt szív.
Ha nincs térképed, honnan tudod, hogy merre kéne menned? Mindig azt hittem, a térkép dönti el, melyik lesz a helyes út. Pedig ebben nem volt igazam. Nem azért vesztem el, mert nincs térképem, hanem mert nincs hova mennem.
Mindenki elfordul és itthagy, és magammal maradni félek. Úgy kellenél most! És ha itt vagy, milyen magányos vagyok Véled!
Eszembe jutott a mondás, hogy két ember társaság, de három már tömeg, bár az én esetemben ez nem volt egészen igaz, mert nekem már a kettő is sok volt.
Valójában nem minden az, hogy megőrizzük a csendet, arra is ügyelnünk kell, miféle csendet őrzünk meg.
Hogy érne véget a magány, melyet igazi fény nem látott soha, ahol nem volt egyensúly, sem nyugalmi helyzet, csak elferdült tárgyak végtelen csuszamlása, olyan égbolt alatt, amelyben nem él a reggel emléke és az este reménye?
Kemény vagyok és omló por vagyok, nem olvadok és nem köt semmi sem, ketten vagyunk, mikor magam vagyok, a lelkem szikla, testem végtelen.
A magány... A magány két számmal nagyobb volt annál, amit elbírt.
A magány messze nem csak azt jelentheti, hogy valaki bezárkózik egyedül egy szobába. Tömegben is érezheti magát az ember magányosnak, és az a legfájdalmasabb érzés.
Próbálok beszélgetni veled, de te fáradt vagy, aludjunk, majd holnap beszélgetünk! Holnap viszont újabb feladatok vannak, újabb munkanap, vacsorák, alszunk és másnap beszélgetünk. Ebből áll az életem: várom azt a napot, amikor újra mellettem leszel, egészen addig, amíg bele nem fáradok, és többé nem kérek semmit, teremtek magamnak egy világot, ahova elbújhatok, amikor szükségem van rá: nem túlságosan távol, nehogy úgy tűnjön, mintha független életem volna, de nem is túlságosan közel, nehogy úgy tűnjön, mintha be akarnék törni a te univerzumodba.
A penge élén állok, egyedül táncolok, Magamba fordulok, mert nincsenek válaszok, Minden könnyebb lenne, de senki nem ért meg, Miért is harcolok, ezt már csak te érted.
Az egyetlen dolog, ami a magánynál is rosszabb, ha más emberek tudják, hogy egyedül vagy.
Facebook
Pinterest