Idézetek a magányról
Felkelsz, rohansz, lefekszel. Égeted életed gyertyáját. De vajon van értelme? Ad-e fényt, vagy csak pusztul, fogy? Nem lehet mindig így élni: csak menni, menni, semmivel nem törődni, semmire nem gondolni, elnyomni az érzést, a hiány érzését. Nem, nem lehet így leélni egy életet. Vagy csak lelkileg megnyomorodva. De az nem élet. Az csak lét.
A férfi nem komplett nő nélkül. A férfi magában levéltelen fa. A nő a lombja, virága. Nézd meg az agglegényeket, miféle emberek öregségükben? Egyet se találsz rendes életűnek, rendes gondolkodásúnak, rendes érzésűnek. Benne élnek a világban, de látszik, hogy nem bele-valók. Idegenek köztünk.
Amikor senki sincs, akinek adhatnál egy csésze teát, vagy akinek szüksége lenne rád, azt hiszem, akkor ért véget az élet.
A magányos lény ösztönösen vándor, hát az leszek. A helyváltozással mindig együtt jár a jobbulás reménye.
Az az ember, aki sokáig magányos, arra vágyik, hogy kelljen valakinek.
A legvilágosabban gondolkodó, legfejlettebb lelkek egyben a legmagányosabb emberek!
Senki se kíváncsi rá, milyen boldogító vagy gyilkos közlendővel lép be az otthonába az ember, a neandervölgyi ős nyilván akkor tanult meg könnyezni, mikor először élte át, hogy egymaga diadalmaskodik a hazahurcolt bölény mellett, nincs kivel megosztani a harc élményét, nincs kinek megmutatni sem a zsákmányt, sem a sebeit.
Ha létezett az alkotó, meg vagyok róla győződve, hogy túl naggyá tette a világot. Mert ezek a kis, félénk emberek bajban vannak. Egy ilyen nagy bolygón felmérhetetlen a távolság az emberek között. Még ha hat milliárdan is léteznek rajta, egyesek rendkívül egyedül vannak. Mindenki kétségbeesve keresi azt a személyt, aki nem akar eltávolodni tőle.
ArakawaUnder The Bridge c. film
Minél inkább megvilágosodottak vagyunk, a világon annál kevesebbek számára vagyunk elérhetőek. Minél többet tudunk, annál inkább számítsunk arra, hogy magányosan kell élnünk.
Bennünk eleve ott a fáradás, Mely a szűz hónak testvére lehet - Ha nagyon fázik már a föld, lehull, Csak hull a hó s új tavaszig befed. Egy télestén a földet csöndesen Betakarta a fáradtság, a szent, Az én szavammal együtt, hisz az is Végtelen hideg világban kereng.
A legnagyobb dolgok (...) a csendben történnek velünk.
Csak egy hánykolódó csepp vagyok a viharos tengeren, míg egy mosolygó óriásasszony kiüríti és újratölti az óceán medrét háborgó, habtarajos vízzel, újra és újra és újra.
A legtöbb remete (...) pontosan ismeri a vonatok indulási idejét, a vonatokét, melyek visszavihetik a világba!
Fénye felé ki-ki egymaga megy az éjben.
Facebook
Pinterest