Idézetek a magányról
Az élmény valódi volt. Belőle sugárzott, és megváltoztatta, melléje vont egy másik embert. Magánya átszakadt, szeretett megint, (...) tudott újra mosolyogni, újra nevetni!
Ha az ember egészen magára marad, kezdi nagyon különös módon szemlélni a dolgokat. A fák megszűnnek fák lenni, a föld emberi arcot ölt, a kövek regélni kezdenek.
A magány őrjítő és borzasztó és maró kiúttalanságon át vezeti el az embert az egyedüllét békéjéhez.
Az éjszaka falun sokkal komorabb, mint az ismerős zajokkal teli, közönyös városban, ahol biztonságban érzi magát az ismerős, megszokott tömegben. Nincs magányosság...de itt...
Nagy hiba, ha egy alkotó kilép a maga titkos erődjéből. Az alkotók félénk, emberkerülő teremtmények, akik úgy vezekelnek a társadalmi élethez szükséges képességeik hiányáért, hogy képzeletbeli társasággal veszik körül magukat.
Tudom, hogy nem kellek, hogy nincs szükség rám... Tökéletesen tisztában vagyok vele. Ha a dolgok másként alakultak volna, ha megtalálnám a helyem az életben, minden másképp volna. Tényleg egészen másképp. Nem az én hibám, hogy nem találom a helyem az életben.
Ha valaki magányos, akkor csak azzal foglalkozik, hogy élete története azzal végződhessen: "boldogan élt".
A tömegbe lépsz és csak állsz egyedül, Majd egy porszem leszel, ami elvegyül.
Akármilyen rossz és bűnös is egy lélek, a társasága sokkal jobb, mint a magány.
Valami vinnyog... Kint vagy idebenn? Egy gazdátlan kutya? Vagy a szivem? Egy hang nyüszít bennem órák során át, meg-megszakítja együgyű sirámát, majd újrakezdi... Mért zokog vajon e táguló s szűkülő fájdalom? (...) Vadállatot gyötörhet így a honvágy, mely ketrecébe hozza zöld vadonját. Minden árva élőlény így vonít, ha érzi, hogy elvesztett valamit, s legfojtogatóbb akkor lesz magánya, amikor a sosem-voltat kivánja.
Álmos vagyok, gubbasztok egymagam, kedvem, mint ázott zászló vászna, lóg, sötétben őrizem az emlékedet, mint arcképet a becsukott fiók. Unatkozom, nincs semmi, ami bánt és mint tanyán subát a számadó, fülig magamra húzom a magányt.
Még, ha fel is nősz, a magány soha nem hagy el, csak könnyebben viseled el.
Magányos lehet az ember, ha csak az üres, sötét ház várja, hogy üdvözölje.
A szerelemnek nincs sok helye egy olyan házaspár életében, akik lényegében azzal vannak elfoglalva, hogy néma önsajnálatban rágódjanak a sorson és kételkedjenek az igazságban.
Egy tömeg közepén is érezheti magát magányosnak az ember.
Facebook
Pinterest