Idézetek a magányról
Amíg nem találkoztunk, a magány volt az egyetlen társam. Könyörgöm, ne engedd, hogy visszatérjen!
Aki magányos (...) - az a Földön is, a mennyben is az.
A magány társakat keres, és nem kérdezi, ki a társ. Aki ezt nem tudja, az soha nem volt magányos, csak egyedülálló.
Mikor leszáll az éj, Az utamon csak a Hold kísér, Senki nincs, ki hozzám szól, Merre menjek én, válaszolj!
Az egyedüllét csendje olyan, mint a csend a víz alatt. Mintha mélyen a felszín alatt úszna az ember, fülében csak a vére dobol, és néha, ha megcsörren a telefon, kiemelkedhet végre levegőért. De minél ritkábban csörren meg, annál ritkábban jut levegőhöz. Ezt a súlyos csöndet nem oldja sem rádió, sem tévé hangja, csak egy másik hús–vér ember közelsége hozhat megkönnyebbülést.
Mint kehely szélén zengő aranycsöppek: Az örömital benned muzsikál, Túláradna, de nincs merre-hova, Leperegne, de csak habozva áll. Raksz vértet, páncélt a szíved fölé, De ver a szíved vért, páncél alatt - Ujjongva szólnál: most boldog vagyok! - És összeszorítod a fogadat!
Örülj velem! Hiszen olyan szomorú, ha az ember egyedül örül.
Istenem, hány ember lehet a világon, aki szenved, mert nem tud kiszabadulni tartózkodásának és félénkségének pókhálójából, vakságában és ostobaságában inkább falat emel maga elé. Ezt tettem én is.
Hiába figyeltem és hiába próbáltam meghallani a ki nem mondott szavait, nem hallottam semmit. (...) Olyan hangos a csend körülötte mindig, hogy szinte meg lehet süketülni. Senki nem áll közel hozzá, akivel beszélhetne.
Az élet nem egyéb, csak magányos bolyongás a végtelen pillanat mélyén, ahol nem változik a fény.
A magány az, ami beszédre késztet minket.
Egy-két egyedül otthon töltött nap szörnyen lerontja az olyan embert, aki a lövészárokból jön.
Valójában mindenki egyedül van a gondolataival ezen a földön.
A tömeg magányos hely, olyan közösség, amiből hiányzik a szeretet.
A magány genetikus dolog, amitől egy életen át lehetetlen szabadulni.
Facebook
Pinterest