Idézetek a magányról
Hiszem, hogy nincs rosszabb a magányosság érzésénél.
A magányt kevesekkel lehet megosztani, csak olyanokkal, akik a legmélyebb bensőjükből tisztelik a másikat, akik megérzik a csend fontosságát.
Szobám a csöndé. Kiabálnak agyamban gondolataim.
Az egyedüllét előhívja az önsajnálat és a paranoia pillanatait.
Magam vagyok mindenütt a világon, magam vagyok jártomban s megpihenten, magam vagyok, hogy nincs ebben se párom, magam vagyok mindentől elfeledten, magam vagyok, ha sértést kell viselnem, magam vagyok, ha könnyem elzokogtam, magam vagyok hívemtől elhagyottan.
Sokan a magány elől menekülve regisztrálnak a közösségi oldalakon, de az csupán illúzió, hogy az idetartozás megszünteti a magányt. Megoszthatok egy képet vagy információt a kutyámról kutyasétáltatás után, attól a kutyát még egyedül sétáltattam meg.
Épp elég nehéz egyedül lenni akkor is, ha nincs, akit szeressünk, de ha az embernek van valakije, akkor kétszeresen nehéz elviselni a magányt, akkor... nem tudja kitölteni, színessé tenni az életét.
Amíg kettesben él az ember, elviselhető a lét. A magányos úgy érzi, nem bírja tovább vonszolni. Le is mond róla. Ez a kétségbeesés első állomása. Később az ember megérti, hogy a kötelességteljesítés nem más, mint beletörődések sorozata. Az ember szembenéz a halállal, szembenéz az élettel, aztán beletörődik. De vér fakad a beletörődésből.
Egyszer úgy kopoghatnál, Mintha nem is te volnál, Aztán nagyot nevetnél, Mintha mégis te lennél. Egyszer eljegyezhetnél, Gyémántgyűrűt vehetnél, S akkor úgy is tehetnél, Mintha tényleg léteznél.
Jó, ha van kihez visszatérni, de nincs borzalmasabb valakivel magányosnak lenni.
Nem a kedvenceket szokták mindenféle néven szólítani. Az árvákat, a mostohákat, akikről nem tudod, hogy kicsodák, honnan jönnek, akik csak lebegnek a légüres térben.
A világ tőlem elvonultan él. Oka biztosan van rá.
Magányukban az emberek felfedezik a szerelmet, amely különben talán észrevétlenül érkezett volna. Magányukban megértik és képesek tisztelni a szerelmet, amely véget ért. Magányukban el tudják dönteni, hogy érdemes-e küzdeni azért, hogy visszatérjen, vagy hagyni kell, hogy mindenki menjen a maga útjára. Magányukban megtanulják, hogy nemet mondani nem feltétlenül szívtelenség, igent mondani pedig nem feltétlenül erény.
Azokban a pillanatokban, amikor a magány mindent agyonnyomni látszik, az egyetlen módja az ellenállásnak, ha kitartóan szeretünk tovább.
Boldogít-e nyomorúságod? Magányos békédnek mi haszna? Összeköt egy végső láncszem Csak ebben találok vigaszra.
Facebook
Pinterest