Idézetek a magányról
A blog a legnagyobb nyilvánosság előtt gyakorolt magány.
A barlangélet ott kezdődik, amikor rejtem, dugom, takargatom a dolgaimat, és mindenre van kifogásom.
Ha a fény elől folyton a sötétségbe menekülsz, soha nem jön el számodra a hajnal.
Csak a holdfényt tűrte el. A holdfény eltüntette a színeket, és a formákat is csak kontúrjaikban mutatta. Piszkosszürkével vonta be a tájat, és megfojtotta az életet egyetlen éjszakára. Csak ez a szürke ólomba öntött világ, ahol csak a szél mozdult néha, szürke árnyként vetült az erdőkre, és amelyben a meztelen föld szagán kívül semmi sem élt, csak az volt az egyetlen, amit még elviselt, mert ez hasonlított lelkének világához.
Tudod-e, hogy minden ember egy kis magányos sziget, és legfőbb vágya erről a szigetről kiúszni, mégpedig úgy, hogy a sziget sértetlen maradjon?
Megszokta már, hogy örömét lelje a magányban, amit hamar benépesített az általa olvasott könyvek szereplőivel.
Az egészséges lelkületű embert minden magányos pillanat közelebb hozza önmagához. A beteges lelkületűt ellenkezőleg.
Páncélunk arra is jó, hogy a világot megvédje. Tőlünk.
Aki örömét leli a magányosságban, az vagy vadon élő állat, vagy isten.
Ki nem magányos, szeretném én azt tudni, még az is, akinek van valakije, csak még nem jött rá.
Mint kanóc a viaszt, égetem le magamról a világot.
Az ember egyedül üldögél itt esténkint, könyveket olvas vagy gondolkozik, vagy miegyebet csinál. Néha elgondolkozik, és nincs senkije, aki megmondja neki, mi igaz, mi nem. Lát valamit, de nem tudja, helyesen látja-e vagy sem. Nem fordulhat senkihez, hogy megkérdezze, látja-e ő is. Nem mondhat el semmit. Nincs, amihez mérje a dolgokat.
A csúcs is: gödör, ha a Hegymászó meg nem kérdi: Hogy vagy, Hegy?
Könnyebb felébredni és egyedül érezni magam, ha az vagyok, aki vagyok, mint valaki mellett felébredni és egyedül lenni.
Barátaim elhagytak engem: egyedül maradtam már. Lelkemet kiüritettem, mint aki nagyobb vendéget vár.
Facebook
Pinterest