Idézetek a magányról
A lélek, ami szépséget lát, lehet, hogy néha egyedül sétál.
Nincs szomorúbb, mint jó bort inni, és senkit se látni.
A magányos ember (...) nem nevet könnyen.
Egyszer eljön a nap, amikor minden szívbe beköltözik a szeretet, és az ember legrettenetesebb ellensége - a magány, amely rosszabb, mint az éhezés - örökre elűzetik a föld színéről.
Hosszú idő, húsz emelet; csillogó üvegek mögött emberek: tévét néztek, vacsoráztok, felkiáltok, de nem láttok.
Néha megtámadták mélyről jövő, ismeretlen érzések, és tépték, szaggatták a szívét...mert ilyenkor ő is érezte, hogy van szíve, ami érez, szenved és fáj... ilyenkor végtelenül egyedül érezte magát, és nagyon, nagyon üresnek... úgy érezte ilyenkor, mintha el lenne különítve a világtól, a boldog emberek boldog világától, mint aki nem ad semmit és nem is kap semmit, mert nincs a lelkében semmi, amit adjon, és nincsen senkije, senkije, akitől kapjon.
A magányban, s ha fáradtak vagyunk, hiába, könnyen prófétának tartja magát az ember.
Még a magányban is az önteltség a legfontosabb.
A jó öregkor nem más, mint tisztességes szerződés a magánnyal.
Mindannyiunknak szüksége van egy kis segítségre; valakire, aki segít nekünk meghallani az élet zenéjét, hogy emlékeztessen, nem mindig ilyen rossz minden. Valaki van ott, és az a valaki meg fog találni téged.
Ameddig a szem ellát, emberek nyüzsögnek. Kirakatot bámulnak, vagy a cipőjük orrát; maroktelefonálnak, esznek, újságot olvasnak, ölebet cipelnek, sétálómagnóznak, görkoriznak, rohannak. Lehetnénk ennél jobban magunk között?
Semmi sem tesz minket annyira magányossá, mint a saját titkaink.
"Magának könnyű, maga egyedül van" - mondta Hasse. Volt ebben némi igazság: aki magányosan élt, azt nem lehetett otthagyni. De olykor este összedőlt az egész mesterséges építmény, az élet panaszos és hajszolt zeneként vijjogott fel, vad vágyak, féktelen kívánságok, borongások örvényévé lett, s a reménységé, hogy kitépjük magunkat ebből az értelmetlen tébolyból, ebből az örökösen nyekergő ostoba verkliszóból, akármi lesz is azután... van-e még egyáltalán valami a magányon kívül? Becsuktam az ablakot. Nem, semmi nincs! A többihez nincs elég talaj a lábunk alatt.
Vannak helyek és pillanatok, amelyekben annyira egyedül érzed magad, hogy érzékeled az egész világot.
A falak, melyeket magunk köré építünk, hogy távol tartsák a szomorúságot, kizárják az örömöt is.
Facebook
Pinterest