Idézetek a magányról
Ó, vakon vágyódó emberi szív! - Tovább, tovább - mondogatja, és fut a szépség után, bárhol legyen is. Akár a magányos bárány csengettyűszava valamilyen csendes tájon, akár a megcsillanó fénypászma egy erdő mélyén, vagy a lélek villanása egy tovatűnő szempárban - a szív megérzi, visszhangzik rá, és követi. De amikor elfárad a láb és meghiúsult a remény, feltámad a szív fájdalma és a vágyakozás. S akkor tudd meg, hogy számodra nem adatott sem beteljesülés, sem megnyugvás. Hintaszékedben, ablakodnál álmodozol tovább, magányosan. Hintaszékedben, ablakodnál álmodozol tovább a boldogságról, amelyet el nem érhetsz soha.
- Most, hogy közeledik a búcsú, az elválás, a félelem a magánytól, a kilátástalan jövőtől, és jön a rémült gondolat, hogy: "Tapadjunk össze ebben a halálra ítélt, félelmetes, reménytelen világban, mert nem jó egyedül"...mindez azt kiáltotta bennetek: "Maradj velem!"... Ez nem szerelem. - Hanem mi? - Menekülés.
A világban úgy bolyongok, mint a vízcsepp, Mely más cseppet kutat a tengeren, Beleesik, hogy társát megtalálja, S keres, amíg maga is elvegyül.
A magány fontos túlélő mechanizmus. Az anyatermészet szándékosan beledrótozta a magányérzetet az emberi agyba, hogy a fájdalmat, melyet ez az állapot okoz, megtanuljuk elviselni.
A magány nem csak akkor érződik, ha elszakadunk a másiktól, sokkal jobban fáj, ha nem búcsúzhatunk el.
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film
Így van ez! Mindig az marad egyedül, akit szeretnek.
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film
A magány nem akkor érezteti magát, mikor egyedül vagyunk, hanem mikor a ránk leső vadakkal szemben is egyedül vagyunk.
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film
Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. A magány ugyanis az, amikor az ember nincs kibékülve azzal, amit a tükörben lát. Az a magányos ember, aki valamiért képtelen kilépni a saját falai közül. De nem mindenféleképpen marad magányos az az ember, aki falakat, rosszabb esetben várakat épít maga köré, mert jön egy szerencsés ember, aki lerombolja azokat. Az viszont örökké magányos lesz, aki úgy érzi, nem érdemli meg, hogy szeressék.
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film
Az egyedüllét csak akkor viselhető jól, ha igazán szereted önmagad.
Az egyedüllét még nem magány. Inkább a lélek diétája a társasélet nehéz lakomái közt.
Testvérem sincs. Magam vagyok csupán, rokontalan, de szívós, furcsa lény: mit bánom én, ha sivatagban állok, csak fény legyen ott, áldott, drága fény! Sívó homok, vagy perzselt szikes tájék, oly mindegy nékem: köt a gyökerem, de elhervadok, ha te nem ragyogsz rám, mert sorsom ez a napfény-szerelem.
Az kétségtelen, hogy valamennyien egyedül vagyunk testünk börtönében, de törvényszerűen magányos-e minden ember? Ki a megmondhatója? A magányosság kívülről nem látszik. Az egyszerű emberek ritkábban magányosak. Miért sóvárgok hát egyre nagyobb hatalom után? Hogy még magányosabb legyek?
El kell fogadni, hogy rettenetesen egyedül vagyok. Soha senkinek nem lesz az a tapasztalata, ami az enyém. Ha valakihez hozzáérek, megérintem, soha nem fogom tudni, hogy ő mit érez. Soha. És senki nem fogja tudni, hogy én mit érzek, mit gondolok, hogy nekem milyen a világ.
Nyomorultnak találod magad, mert azt hiszed, senkinek sem kellesz, tehát engeded, hogy nyomorultul bánjanak veled, csak azért, hogy valahogy egyáltalán bánjanak veled. (...) Ám valójában azért nem kellesz senkinek, mert te magad érzed nyomorultnak magad.
A világűrben senki sem hallja a kiáltásodat!
Facebook
Pinterest