Idézetek a magányról
A magány: nagy társaság; az elhagyottsághoz legalább kettő kell.
A magány olyan kert, amelyben elszárad a lélek; az itt termő virágoknak nincs illatuk.
A gondolat, míg önmagába zárul, sajnos nincs jelen, Szavak nélkül nem működik a mindenható értelem. De a kimondott szavak sorsa néha furcsán alakul, A lényeg sokszor bennük marad kimondhatatlanul.
Mikor a tükörben idegen az arcod És eluntad végleg a harcot Mert tudod, hogy sohase nyertél Akkor érzed, hogy magányos lettél.
Amikor egyedül vacsorázol És magaddal bújócskát játszol És otthonról hazamennél Akkor érzed, hogy magányos lettél.
Elmulás zenéje, bús őszi, hideg szél, Feledni akartam, altatni szivem, Dacolni a múlttal, úgy-e, mily rideg cél? De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen... Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod Az emlékezésnek régi lángjait, Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog, Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!...
Ha eszembe jut, hogy minden rokonom és ismerősöm rég halott, és hogy egyedül vagyok, mint az ujjam, megállíthatatlanul ömleni kezdenek a könnyeim.
Látom, hogy fáj neked, Látod, hogy fáj nekem, De itt belül lassan elül a félelem. Már nem bánt, ha jön a magány.
A magányra nem az ellenségei ítélik az embert, hanem a barátai.
Aki elmegy, annak könnyű. De aki itt marad! Csak ül, bámul bele a semmibe, mint egy eszelős.
Szomoru csillag, életátkom képe, Sugár ecset, mely festi végzetem, Akárhová mégysz a mérhetetlen égbe, Te mindenütt egyetlen, idegen!...
Az a legnagyobb baj, hogy sohasem azt az embert akarjuk, akit akarnunk kéne.
Igen, van öröm, beteljesedés, és vannak társak - de a lélek magányossága, a maga rémisztő tudatosságával, iszonyú és leírhatatlan.
Szeretem hallgatni, ahogy beszélek. Nagyobb gyönyörűséget alig szerez valami. Gyakran bocsátkozom hosszú beszélgetésekbe magammal, és olyan magasröptű vagyok, hogy néha egy árva szót sem értek abból, amit mondok.
Ha egyedülállóval találkozunk, mindegy, mit mond, de biztos, hogy nem azért van egyedül, mert élvezi a magányt, hanem mert már megpróbált beilleszkedni a világba, de az emberek újra meg újra kiábrándítják.
Facebook
Pinterest