Idézetek a magányról
Vigasztalást csak enmagamtól várok, Ha mindjárt elhagyva, számkivetve, Nem ismerve s élve elfeledve Magán s egyedül a világban járok.
A magányt nem az teszi rettenetessé, hogy nincs, akivel megoszthatnám a terheim, hanem az, hogy nincs, akinek a terhét elvállalhatnám.
Valahol egy szívnek kell lenni, Bomlott, beteg szegény, Megölte a vágy és a mámor Éppúgy, mint az enyém. Hallják egymás vad kattogását, Míg a nagy éj leszáll S a nagy éjen egy pillanatban Mind a kettő megáll.
Miután az embereket képtelen voltam ésszerűbbé tenni, hogy boldoguljak, visszahúzódtam tőlük.
Magányosság vitéze, magam ellen vitéz, barangoló borongó, ki bamba bún borong, borzongó bús bolyongó, baráttalan bolond.
A magány az emberi létezés egyik legmélyebb élménye és feltétele. Az ember az egyetlen lény, amelyik tudja, hogy egyedül van.
Amikor te egyedül vagy, akkor nem egyszerűen egyedül vagy - te magányos vagy. A magány és az egyedüllét között pedig óriási különbség van. Amikor magányos vagy, akkor a másikra gondolsz, hiányolod a másikat. A magányosság egy negatív állapot. Úgy érzed, jobb lenne, ha a másik - a barátod, a feleséged, az anyád, a szerelmed, a férjed - ott lenne. Jobb lenne, ha a másik ott lenne veled... de nincs ott. A magány a másik hiánya. Az egyedüllét viszont önmagunk jelenléte. Az egyedüllét nagyon pozitív; egy jelenlét, egy túlcsorduló jelenlét. Annyira szétárad a jelenléted, hogy betöltheted vele az egész világegyetemet, és senki másra nincs szükséged.
Valóban sokan csodálták a keménysége és határozottsága miatt, de hova jutott? A teljes ürességbe. A magányba.
Én állat volnék és szégyentelen, nélkületek, kik játszotok velem - Köztetek lettem bolond, én a véges. Ember vagyok, így vagyok nevetséges.
A magány az élet örökösen visszatérő refrénje. Nem rosszabb és nem is jobb másnál, csak több szót vesztegetnek rá. Mindenki magányos, és senki sem egészen az.
Vigasztaló semmiségek. A víz, a lélegzés, az esti esők. Őket is csak az ismeri, aki magányos.
Magányosnak születtem, baráttalan vagyok, igy lettem, ami lettem, mindentől elhagyott.
Üres körülöttem a tér, jóllehet emberek mozognak benne (...), és néma körülöttem mindenki, jóllehet beszélnek hozzám, és süket körülöttem mindenki, jóllehet hallják, amit én mondok nekik.
Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik... de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos.
Facebook
Pinterest